feb

25

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Vajon ki vezette ma az autónkat

Ma reggel nem mi, pontosabban a párom vezette öreg tragacsunkat. Ment az ahová akart, fuldoklott, csuklott ahogy egy 6 éves elmúlt öregnél 20 cm-es hóban elvárható.  Valaki biztosan volt velünk, mert szerencsésen megjártuk, reggeli betevő utunkat. Apa azzal indított: halálfélelmem van. Ezt akkor közölte velem, mikor letisztította a kocsit a hatalmas hótömegtől. Megfogadtam, egész úton egy szót sem szólok. Be is tartottam. Így is síkideg volt végig. Ráadásul 4 körforgalmon kell áthaladnunk. A kocsi ezt egészen rendhagyóan csinálta. Ahol egyenesen kellett menni, ott rázta a farát, mint Julcsa a tehenészbálban, ha meg be kellett kanyarodni, nem akarta a kanyargást abbahagyni. Körbe akart járni, mint a fejlövéses kozákkatona. Próbálom viccesre venni, de nem  volt az.  Nekem is bent volt a zabszem.  Most mintha el akarna állni a havazás, de meddig tart a szünet, nem tudom. Az utakat, gyalogjárókat, kerékpárutakat sehol nem tisztították el, a nagyobb állatok, mint a buszok, kamionok lelöktek szinte bennünket a felcsapódó félig hó, félig jég, félig latyakkal.
Holnap és holnapután, sőt azután is mennünk kell, mert az egyetlen csizmám cipzárja tönkrement, és momentán nincs annyi pénzem, hogy megjavíttassam, és ezen kívül nincs másik hótűrő cipőm. Inkább busszal mennék ki. De akkor meg cipelnem  kell a sok cicánakvalót 800 métert, térdig hóban. Így marad az autó, és nagyon remélem védelmezőnk is!

feb

24

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Karácsony

Mindig akaratos, makacs gyerek voltam. Közelgett a karácsony, és barátnőm, Joli elmondta nekem, hogy valami különleges dolog lesz náluk szenteste. Arra már nem is emlékszem, hogy mi. De annyira beleragadt a kis óvodás buksimba, hogy képtelen voltam szabadulni tőle. Nekem azt látnom kell. No de szenteste??? Akkor! Nem igazán értettem, miért tiltakozik a családom olyan nagyon! Mindig elengedtek. Biztonságos volt akkoriban.  Nem bántottak, max a libák – azoktól féltem – de hol vannak libák télen az utcán? Én menni akartam. Anyu természetesen nem engedett. Mit gondolsz, szenteste nem kellesz te oda, és itthon????????? Mi lesz az ajándékoddal??? (azzal a nagyon szerény kis ajándékkal, amit abban az időben egy szegény gyerek kaphatott). Én hajthatatlan voltam, Anyu már nagyon mérges volt, villogott a szeme,  de jött az én Édesapám, aki mindig kihúzott a csávából. Miért ne mehetne Palcsi (ez volt a becenevem)  át a barátnőjéhez, majd mi kicsit később gyújtunk gyertyát. Addig törünk diót. Szó szót követett, végül is megkaptam az engedélyt.
Boldogan átmentem Joliékhoz. Nem mondom ők is meglepődtek egy kicsit, de szívesen fogadtak. Én meg csak vártam, vártam és vártam, mi lesz az a nagyon érdekes. Hát ha volt is, nekem már régen mennem kellett volna, lejárt az engedélyezett idő, de nem találtam semmit említésre méltónak. Szerény kis fenyőfa, saját készítésű szaloncukorral, ugyanaz mint otthon. Dió, mákosnudli, és kész. Vártam még egy sort, és csendben elköszöntem. Hazakullogtam, ahol már nagyon várt a családom. Kis fenyő, saját készítésű szaloncukorral, dió és mákosnudli. És méz. És szeretet. Én meg lehajtott fejjel, szégyenkezve mind a mai napig tettem miatt, leültem a böjtös asztalhoz. Még most is, több mint 50 éve bántja a lelkemet, csavarja a gyomromat, hogy az év legszebb estéjét nem a családommal töltöttem. És ha még azt is tudom, mi fog következni…………      A képen Joli és én vagyunk láthatók.

feb

24

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Sapka

Egy lepkeszárnyi, piciny emlék. Úgy tűnik, már gyermekkoromban is utáltam a sapkát. Reggel, mikor a szüleim kísértek óvodába, természetesen a fejemen volt a sapka, hiszen hideg volt. Haza viszont egyedül jöttem. Sapka a zsebben. Addig rendben is volt, míg nem értem a kapuhoz. De akkor beütött a félsz. Mit szólnak a Nagyimék, mert ők voltak csak otthon, a szüleim még dolgoztak. Hát megdicsérni nem fognak, az egyszer biztos. Nem mertem bemenni a házba. Sétálgatni kezdtem, és eszembe sem jutott – látszik már akkor is becsületes emberke voltam – hogy a fejembe csapjam a sapkámat, és bemenjek, mintha mi sem történ volna. Csak sétálgattam, sétálgattam, sötétedett is, fáztam is.
No és hol sétálgattam???  Szemben, a másik oldalon. Mindig talpraesett gyereknek tartottak, de ez azért már felháborító, szégyellem is magam  a mai napig érte. Persze hogy megláttak. Nagyanyám, ki hamar kiszúrt, kiszaladt értem, – gyere be te gyerek, míg Nagyapád észre nem veszi, hisz megfázol, különösen  a fejed! Elmondhatom, nagyon boldog lettem, mert már megvett az isten hidege. Azt azért megsúgom, nem lett semmi bajom!

feb

24

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései, képek

Szüleim és én

Ez a kicsi, szőke lány nem tudta, mit hoz számára az élet…

feb

24

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Idézetek

Cím nélkül

” ….mit jelent az, hogy  m e g s z e l í d i t e n i ? Azt jelenti, amit nagyon régen

e l f e l e j t e t t e k  az emberek…”

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

feb

22

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Tangóharmonika

Ez az emlékem is igen mélyről tört fel. Az előzőleg emlegetett időkből, amikor még Édesapám élt. Bátyám, aki hét évvel idősebb nálam, és már nincs velünk, általános iskolás volt. A telepen csak alsó tagozatos iskola működött, így bátyám végre nagyfiú lett, és bejárt a városba iskolába. Féltestvérek vagyunk,  Édesapja meghalt a II. világégés utolsó ‘perceiben’.
Szóval ő már nagy fiú, volt már öltönye és nyakkendője is, igazi felső tagozatos diák. Engem nagyon nem csípett, mert ha el akart menni valahová, magával kellett vinnie. ” Gyere te kis sz..ros” – mindig ezt mondta, mielőtt elindultunk valahová. Sokszor el is veszített, ezért persze nem jutalmazták meg, én meg mint a rossz pénz általában, sértetlenül előkerültem. Hát így éldegéltünk.
Egyik nap azzal jött haza a suliból, hogy ő jelentkezett az osztályfőnökénél, hogy van neki harmonikája. Valamiért szüksége volt a sulinak erre a hangszerre. Hogy más is kellet? Biztos, de ez már kimaradt emlékeimből.
Tény, kedves bátyám igazat mondott az iskolában, volt neki egy harmonikája. No de milyen? Gyereknek való, kis játékharmonika. A következő szülőin anyuéknak szól az osztályfőnök: Pistike felajánlotta a tangóharmonikáját, és kéri a kedves szülőket, erre és erre az ünnepségre vigyék be. Szegény anyuék szóhoz sem jutottak. Hogy azt a gyerek,  húzogatós kis vackot bevigyék? Ez lehetetlen! Viszont az iskolában számítanak rá. És ha lemondják?  Pistike leszerepel elég alaposan. Meg már az idő is szorított.
Fülön fogták bátyómat, és komolyan megbeszélték a dolgot. Édesapám soha nem tett különbséget köztünk, az igazi és a mostoha között. Sem büntetésben, sem dicséretben, sem szeretetben.
És a család –  mindenki élete végéig –  emlegette, Apám kölcsönzött egy igazi, felnőttnek való tangóharmonikát, és bevitte Pistike iskolájába a megadott időre.

feb

22

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Rámsütött egy kóbor napsugár

Ma találkoztam egy becsületes, egyenes, korrekt emberrel. A napi betevő Napsugaramat megkaptam tőle. Nem volt köntörfalazás, kifogások, áthárítások, csak egyenes beszéd. Pozitív végeredménnyel. Miért nincs belőlük több! Egészen felvidultam. Ha minden nap csak ennyi Napot kapnék!!!!!!!! Már régen virágba borultam volna.

feb

21

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Kedvenc versek

Bródy János: Filléres emlékeim

A sok kacat, ócskaság
mi évek óta összegyűlt
szerteszéjjel ott hevernek ők
a polcokon, meg mindenütt.

Gyertyaszál, gyöngyszemek
felébe tört mézeskalács
Hajcsatok, karkötők
s egy régen elszakított lánc.

Filléres emlékeim oly drágák nekem
Kidobni őket nincs erőm, s mind értéktelen
Filléres emlékeim oly drágák nekem
Ők tudják, mennyit ér az életem.

A művirág sok éve már
a céllövöldében kinyílt
Se fénye már, se illata
de őrzi még az álmait.

A rongybaba csak porfogó
és ott hever az asztalon
A lelke már az égbe szállt
de eltemetni nem tudom.

Filléres emlékeim oly drágák nekem
Kidobni őket nincs erőm, s mind értéktelen
Filléres emlékeim oly drágák nekem
Ők tudják, mennyit ér az életem.

Nem ketyeg az óra sem
törékeny szíve megszakadt
A kis tükör homályosan
de őrzi még az arcokat.

Egy régi dal a szalagon
és több a zaj már, mint a jel
De néhanap, ha felteszem
a múlt időt idézi fel.

Filléres emlékeim oly drágák nekem
Kidobni őket nincs erőm, s mind értéktelen
Filléres emlékeim oly drágák nekem
Ők tudják, mennyit ér az életem.

feb

21

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Megjegyzés nélkül

http://www.youtube.com/watch?v=OqOuwqjN-do

feb

21

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Emlék

Valamikor az 50-es években történt. Még bugyogós kislány voltam. Családi hagyomány volt, hogy vasárnaponként, tavasztól őszig, összefogtunk, és nagy biciklis, motoros, dongós kirándulásokat szerveztünk valamelyik Tiszai holtághoz. A legkedveltebb a Körtvélyesi volt, talán mert az volt a legmesszebb. Algyőn túl, még most is, becsukott szemmel is, odatalálnék. Át a hídon, aztán balra a töltésen. Van fényképem róla, ha a kezembe kerül a scannelésnél, feltétlen beillesztem. Édesapám, Anyu, Keresztapámék, nagynénémék mind halkedvelők voltak. Amennyire vissza tudok emlékezni a halat enni nem nagyon szerettük, inkább csak fogni.  A zsákmány jelentős részét szétosztottuk az utcában.
Az egyik élénk  emlékem ebből az időből, nem sokkal a Tisza mederbeli visszahúzódása utáni kirándulásunk. A folyó ugyan visszament a medrébe, de rengeteg kubikgödör tele maradt vízzel, és jól becsapott halakkal. Akik a gödrökben felejtődtek. Soha nem felejtem el, a sekélyebb gödrökben kézzel fogtuk a hatalmas pontyokat.  Egyetlen titka volt, nagyon csendben kellett lenni, és nagyon óvatosan kellett a vízben az áldozatot becserkészni. Hopp, és már kézben is volt a zsákmány. Nem mondom, volt amelyiknek sikerült kimenekülni nyálkás bőrével a szorító kezünkből, de hatalmas mennyiségű halat vittünk haza. Hasonló “kézzel horgászatról” nincs emlékem. Valószínűleg az egyetlen volt, azért is maradt meg ennyire élesen emlékeim között.
A másik nagy “vadászatnak” csak az eredményére emlékszem. Apu csinált nekem egy méretes medencét, no nem vízforgatós, feszített tükrűt, csak olyan betonosat. De szuper volt. Oda járt az egész utca, nagyapám legnagyobb mérgére. Nem győzött szétzavarni bennünket. Szintén egy maratoni kirándulás után az összefogott halakat Apuék az én klassz medencémbe öntötték. Zsákszámra volt a törpeharcsákból. Napokig nem tudtunk fürdeni, mert a harcsák lassan fogytak, és sokáig eléltek a medencémben. Apu rendszeresen levegőztette őket.

feb

20

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Emlékek

Semmi sem égeti úgy a szívet, mint az üresség, ha valamit, valakit elveszítünk, mielőtt igazán ráébrednénk, mennyit jelentett nekünk.
Salvatore, Robert Anthony



Azok az emberek, kik itt ülnek az anyakönyvvezetőnél esküvőnkön, nagyrészt már elmentek. Nagyi még házasságkötésünk évében, aztán egy kis szünet és a fölöttünk lévő generáció tagjai sorban itt hagytak bennünket. Csak  saját korosztályunk, és a még fiatalabbak élnek még.  De közülük is a bátyám, sógornőm – kik velünk egyidősek – bizony már nagyon régen eltávoztak.  És ha rátekint az ember ezekre a képekre, ahol életünk első 25 évének szemtanúi láthatók, rokonok, barátok, ismerősök, elfacsarodik a szíve a feltoluló rengeteg emléktől.
Nem véletlenül választottam az idézetet, mert aki nem naprakész kapcsolataiban, és ki ilyen, bizony lelkiismeret furdalást érez az elmulasztott dolgok miatt. Ha így, ha úgy…. ezeknek a szavaknak itt már nincs jelentősége, hiszen lezárult, változtathatatlanul. Sajnos nem vagyok hívő, de titkon remélem, életünknek valamilyen folytatása lesz. El sem tudom képzelni, milyen formában, de remélem lesz. Hisz nem lehet a természet olyan pazarló, hogy ennyi tudást, tapasztalatot, szeretetet,  indulatot veszni hagyjon.
Sajnos nem tudjuk mi vár ránk! Így a jó, mert ez a tény is jobbá teheti az embereket. Nagyon rájuk fér. Mi meg – gondolom mindannyian – őrizzük emléküket, és küszködünk az elmulasztott, ki nem mondott, félben maradt, el se kezdett pótolhatatlan dolgainkért. Ezt  mi tudjuk már csak  megbocsátani magunknak. És ha nem sikerül, hurcoljuk magunkkal életünk végéig.

feb

19

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Elmúlt …

Elmúlt mint száz pillanat,
S tudjuk mégis, hogy múlhatatlan,
mert szívek őrzik, nem szavak.

Végh György

Volt egyszer egy pár, aki úgy döntött, egymással akarják leélni életüket. Így is levén, immáron 39. -éve élik együtt azt, amit életnek neveznek. Millió jó és talán még több nehéz pillanatot őrzünk. Nem a fényképeken, nem leírva, írásban az önéletrajzokon és az anyakönyvi kivonaton kívül nem is található, csak itt és most. Szépen, gyönyörűen kezdődött, aztán egy idő után átment szeretetbe, ahogy az a könyvekben szokott történni. A többi pár érzéseit nem ismerem, de talán nem is vagyok kíváncsi rá. Sajnos ez a szeretet már olyan érdekes szeretet.  Amikor ennyi éve ismerjük egymást, nyitott könyv a másik. Nincsenek már meglepetések, nem várt események. Talán már szeretetnek sem lehet nevezni. Valami más, amire nincs szó. Az egymáshoz tartozás és az elszakadni akarás különös egyvelege. Egymáshoz vagyunk bilincselve, szökni akarunk, és ha sikerült csak egy napra megszökni, már rossz, már hiányzik a másik felünk. És mi lesz akkor, ha végképp elszakadunk egymástól?  Csak amit a szívünkben őrzünk.

feb

19

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Elmúlt

Elmúlt mint száz pillanat,
S tudjuk mégis, hogy múlhatatlan,
mert szívek őrzik, nem szavak.

Végh György

feb

19

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

‘Lecseréltek egy mozdonyra’

Készítgettem már napok óta a szomorúbb bejegyzéseimnek a megfelelő hangulati környezetet, de nem ennek a bejegyzésnek. Talán először szólnék pár szót a net-barátságokról. Nem a párkeresős, hanem a “szomszédi” barátságokról, pl. egy helyen van a weboldalunk, hasonló, vagy éppen ellentétes témájú. Valahogy, valamiért kialakul egy kapcsolat, amit nevezhetünk net-barátságnak is. Bannercsere, ünnepköszöntés, majd egyre inkább barátságosabb, bensőségesebb  hangvételűvé váló beszélgetés. Segítünk egymásnak, örülünk? egymásnak, majd valamiért büdös lesz a másik. Miért? Mert nem jön elég látogató az oldaláról. Akkor a chat-falakra kikerül, hogy bocsi de töröllek a címoldalamról, mert…. . Engem nem érdekel az ilyesmi. Nem a bannercserétől kell várni a látogatókat, annak sokkal bonyolultabb rendszere van. Úgy látszik ezt sem hagyta ki a millió lehetőség közül. Pedig aki egy macskás oldalra felmegy, feltételezem, minden vágya, hogy megkeressen egy fotórestaurálással foglalkozó oldalt,  vagy az újabbakat, amiket azóta csinált. Mindig elégedetlen az illető mindennel, soha nem elég ami van, mindig több és több kell. Egy számomra kedves (volt) Fórumon megjelent a következő beírással.  XY képeslapküldő oldal szerkesztőjének adtam helyet, hogy nálam is megcsinálja a képeslapküldőt. Beleegyeztem, hogy ugyanaz legyen a neve, mint az eredeti. Igen, ez itt az ugrató.  Ha beválik az oldal, amit a kedves szomszédasszony csinál, az én oldalamon, és rákeresnek a címre, akkor már nem csak az eredeti oldal jöhet be, hanem a másik oldalán készített képeslapküldő linkje is. És akkor mi történik, megosztódnak a látogatók az eredeti, és a gazda által a másik honlapján létrehozott lapküldő között. Milyen jó, adtam helyet, kapok érte ingyen látogatókat az oldalamra. Hogy az a másik mekkora buta!!! Az már az ő baja!

Miután ezt így átgondoltam, a kedves (volt) Fórumon hangot adtam nemtetszésemnek. Szó-szót követett, én lettem a fekete popsijú, és ha nem hagyom abba, mehetek a pokolba, vagy bezárja a Fórumát. Mert ők jó barátok, és külön leveleznek, és milyen klassz csaj. És nekem nincs igazam, …… És hová süllyedtem, hogy le merem írni, amit gondolok. Azóta egyébként tüntetően látagatja azt a Fórumot, ahol eddig negyedévenként jelent meg!
Vettem a kabátom, és angolosan távoztam a Fórumról. Hiányozni fog. De ez van. Lecseréltek egy mozdonyra. Ez a híres net-barátság?

Mindegy, hogy melyik, játék-játék.

feb

19

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Kedvenc versek

Mi értelme?

Az életnek mi értelme?

Egyszer mindennek vége,
Így nézek én az életnek elébe.
A jó és rossz is eltűnik egy másik helyre,
Ez a döntés csak is az Isten kezébe.

Néha megfordul a gondolat a fejembe,
Vajon az életnek mi értelme?
Megszületünk, édesanyánk meleg kezébe,
Gyerekkorunk ő egyengette.
A rossz dolgaink ő teszi helyre.
De az életnek egyszer úgy is végleg vége.
Akkor az életnek mi értelme?

Mikor kilépünk a felnőtt életbe,
A világ átfordul még lehetetlenebbe,
A célok mennek sokall messzebbre,
A szomorúság jön csak közelebbre,
A tehetetlenség csak nő a lelkekbe,
És ilyenkor nincs, aki segítene.
Akkor az életnek mi értelme?

Mikor megöregszik az ember teste,
Mikor már szürke kő lett a szíve,
Ezt senki se veszi észre,
S hagyják magányában a föld alá menni le.
Ez az emberiség lényege,
Érzéstelen szívvel a másikat nézi le.
Ezek után, kérdem én:

Az életnek mi értelme?

Szarka Krisztina

feb

19

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Magány

feb

19

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Videó

Az élet….

feb

19

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Videó

Kinek mondhatom el???

feb

19

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Videó

Miért nem lehetek én a fény ????

feb

17

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Régi emlék

Kislány koromban történt, de mégis úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna. Nem sokkal édesapám megbetegedése és korai halála előtt. Telepen laktunk, a körtöltésen kívül.  Ez a falu és a város életmódja közöttit jelenti. Bevallom őszintén, nem voltam éppen mintagyerek. Öt fiú veszett el bennem. Ezt Édesanyám szokta volt mondogatni. Egyik nap, suli után a szomszéd házban lakó barátnőmet nagy nehezen rábeszéltem, menjünk el horgászni.  No ez nem orsós üvegcsodás horgászbotos fenekezést jelentett, akkor talán még nem is voltak ilyenek. Egy szép erős, de rugalmas ágat, egy felfüggesztett zsinórt, egy kis súlyt, és két horgot. Sportos utcagyerekek lévén, mindkettőnknek volt ilyen csoda botja. Imádtam vele horgászni.

Elindultunk, ügyet sem vetve a közelgő borulásra. Szép kis keszegek lebegtek szemünk előtt. Természetes, hogy nem a legközelebbi holtágat választottuk, oda hamar odaérünk, és nem tudunk mély eszmecserébe bonyolódni az iskolaéveket alig elértek problémáiról. Miután kicseverésztük magunkat és célunkat is elértük, letelepedtünk a partra, és bedobtuk a horgokat. Nem tettünk rá semmit, így is mikor kihúztuk, sokszor mindkét horgon fickándozott egy-egy gyerekhal.
Sajnos nem volt időnk sok durbincsot, compót és keszeget kiemelni, mert a sötét felhők utolértek bennünket. Hatalmas égzengés, villámlás közepette el kezdett szakadni az eső. Bevallom férfiasan a vihart csak lakásból szeretem nézni mind a mai napig. Hát ott a parton a kiszáradt füvön kívül nem volt semmi.

A közelben egy másik telep házai látszottak, de mi nem mertünk sehová bekéredzkedni, inkább hazafelé vettük az utat. Futottunk, ahogy a lábunk csak bírta, Először a pecabotokat hagytuk el, aztán a papucsainkat, és mezítláb rohantunk hazafelé. Ahogy megpillantottuk utcánk fáit, már nem csak a vihartól féltünk. Az otthoni fogadtatástól is. Nem kéredzkedtünk el, mert nem is engedtek volna vízpartra két ilyen kis bugyogóst. Nem vettük észre a vihar közeledtét, meg különben is, most az egész család miattunk izgul.

Ahogy közeledtünk a házunk felé, egyre nagyobb lett a félsz, és lassabbak  lépteink. Az eső változatlanul zuhogott, de nekünk már teljesen mindegy volt. Mindenhol csorgott rajtunk a víz. Bármennyire is lassítottunk, csak hazaértünk. Előbb Csiri, aztán én. Egy darabig még szobroztam a kapu előtt, de aztán lesz, aminek lennie kell, bementem. Szegény Anyu, már sírt idegességében, és emelte is a kezét, hogy egy igazi anyai, jól megérdemelt pofont lekeverjen.

Édesapám lefogta az emelkedő kezet, és megkérdezte. – hol jártál kislányom? Én akkor már nagy öntudatosan válaszoltam, tudván, Apu úgyis megvéd, kivágtam: – horgászni. Anyunak ellilult a feje, ismét emelkedni kezdett a keze, de apám következő kérdésére mindenki elkezdett nevetni: és mit fogtál, kicsim?

feb

17

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Look up

Ülök a villamoson, mint majdnem minden reggel, ha végeztem a cicákkal, és gondolkodom. Aztán valamilyen villogás eltereli a figyelmem. No persze, a Look up képernyő. Nálunk minden villamoson, trolin van belőle vagy három. Elkezdem figyelni, bár ilyenkor az adó1%-al van tele, most kivételesen nem azt látom. Egy hölgy – fiatal – ül egy autóban, és egy markoló piros virágszirmot szór az autóra, hogy szinte beborítja. Kivülről egy fiatalember fényképezi a jelenetet. A bent ülő hölgy megkérdezi: feltetted? Mire a fiatalember diadalmasan válaszolja, már 10-en lájkoltak is rá.
Őszintén megmondom, nem is tudom mit akar hirdetni? Elmaradt Valentin napi köszöntés volna??? Vagy felhívás a közösségi oldalak fantasztikus jelentőségére? Hiszen ez valami csoda, már tíz embernek tetszett a kép! És akkor mi van? Bár tőlem valaki annyi közösségi oldalra regisztrál be,  amennyire csak akar. Van belőlük elég!
Az én nagy bajom a nyelv!
Ennyire jól tud a magyar angolul, hogy a legegyszerűbb magyar szavakat is angolul kell írni. Pl eleve a Look up! Miért nem lehet egy jó, odavágó magyar szóval helyettesíteni. A szótár szerint csak ennek a szónak több jelentése van: felkeres; felnéz; meglátogat; utánanéz vminek, de ha ezek nem tetszenek, millió, jó kifejezést lehet találni igen kifejező magyar anyanyelvünkben. Éppen erről vagyunk híresek.  Nem, nekik a Look up kell.
Aztán van még egy szó, amit az előzőnél is nehezebben, egész pontosan nem is tudok elfogadni: a lájk, lájkolj szavakat. Ott a magyar ugyanilyen rövid, kifejező tetszik szó. Egyre kevesebben használják. Lájkolj rám! Tudod, drágám, ha te lennél a világ legígéretesebb tehetsége, híressége, vagy bármije, én akkor sem lájkolok rád. Ha az írtad volna ki, kattints a tetszik gombra, rákattintanék!  De az az ember, aki arra nem képes, hogy gyönyörű nyelvünket használata helyett a többit majmolja, és a sajátját meg lebecsüli, nem érdemli meg. No persze tesz rá, mert a többi majom lájkol neki!

Arról már nem is beszélek, hogy a -ban, -ben és a -ba -be között már nincs különbség. Tudom, az írott sajtó nem tartja be a nyelvtani szabályokat. Kiemel, próbálja minél izgalmasabbá tenni művét, hogy jobban felhívja magára a figyelmet, és a cím után egészen más következik, mint amire számítottunk. Pedig nekik volna a legnagyobb felelősségük  nyelvünk  helyességének megőrzésében.  Akkor voltam a legjobban kiakadva, amikor még voltak ilyen típusú műsorok, és Lőrincze László azt mondta:  nem helyes, de a köznyelv már elfogadta. Ekkor padlót fogtam.
A lessz, a teccik, a  múlt idő helytelen használatán már meg sem lepődöm. Elfelejtették megtanulni a helyesírást. No de helyesírás ellenőrző is van a világon. De ugyan minek is használná, még majd kinevetik érte.

A tulajdonnevek előtti a betű, már annyira bevett dolog, hogy nem is érdemes vele foglalkozni. Csak szegény magyartanárom, a Jó Isten nyugosztalj, forog a sírjában!

És ha már eddig elmentem, talán még egy dolog, ami szintén nem tetszik. A fiatalok weboldalai. És miért: csak a használatos szavakat idézem:  szerki,  regizz,  vok,  aszondta, jelizz, oldi, Legyen peace az oldalakon!  és itt meg is állok, mert ez azt hiszem egy érzékeny  gyomrú embernek éppen elég.

Nagyon várom  a a hozzászólásokat, elég a dátum alatti fülre kattintani.

feb

16

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Kedvenc versek

Felhő

feb

16

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Kedvenc versek

Éjszakai vers

feb

15

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Líraian szerettem volna folytatni…

Igen, líraian szerettem volna folytatni, összehasonlítani Szabó Lőrinc durva elvárásait a sokkal lágyabb, természetszerűen női felajánlásokkal, a szerelem önfeláldozását sokkal jobban bemutató Hajnal Anna verssel. Most ennek a bejegyzésnek kellene következnie.   De közbe jött a rizs. Az a ……. rizs, amelyet minden áldott este főzök, és reggel melegítek, hogy a macskáknak ne menjen a hasuk, és ilyenkor hidegben, elromlott mikró mellett, melegen kerüljön eléjük a kaja. Persze minden héten legalább egyszer ottfelejtem. Vagy este, és elég az edény, vagy reggel, akkor meg kifut a rizs. Szóval ez egy igen fontos, megoldandó probléma, fontosabb mint a készülő, új alkotmány. Azt akartam éppen most megnézni, amikor drága 39 éve hitvesem torka szakadtából ordítva beállít, hogy MÁR MEGINT OTTFELEJTETTED! Igen, ahogy az ajtót kinyitotta, már éreztem.  Az edény használhatatlan, pedig csak víz forrt el benne. És mindennek az az oka, hogy fél liter víz nem képes rövid idő alatt felforrni. Nem és nem és nem. Hogy a magasságos áldja meg a gázszolgáltatót, aki szerint már legalább 20 éve azonos a gáz fűtőértéke. Próbáljon ő felforralni egy kis vizet a jéghideg konyhába, mert takarékoskodunk a fűtéssel, ácsorogjon mellette és nézze, mikor készül el. Hogy azt a nyavalyás rizst beleönthessem.  Közben már mindent megcsinálok, kitakarítom a macska-WC-ket, adok enni nekik, elmosogatom amit kell, és a víz még mindig nem forrt fel. És ilyenkor valamiért el kell hagynom a szent helyet, a konyhát. És ha ez bekövetkezik, a víz bizony ott marad. És elpárolog, az edény meg elfüstöl. A következő nagybetűs szó a NE KIABÁLJ! Talán volt az elején róla szó. Sajnos nagyothalló vagyok, és ezek a szerencsétlenek, mivel nem hallják rendesen a hangjukat hangosabban beszélnek a kelleténél – persze csak akkor, ha nem figyelnek a beszédükre. Én ilyen esetekben nem a beszédemre figyelek, hanem mérges vagyok magamra. Ekkor következik a  BESZÉLJ HALKABBAN! Válaszom, nem tudok, mert ideges lettem.  DE MEGHALLJÁK A SZOMSZÉDOK! Aki nincs, aki most halt meg, meg különben is kit érdekel. Innentől kezdődik az ajtócsapkodás, TE MEG HALLGATTASD EL AZ ERŐSÍTŐDET, MERT SZÉTMEGY A FÜLEM, ez én vagyok, ugyanis a betegségemmel jár, hogy bizonyos frekvenciákra meg érzékenyebb vagyok az átlagnál. Így szép és kerek. Aztán már nincs semmi.  Felforralom a következő adag vizet a következő edényben, majd ha kihűl, kidobom az előzőt és mosolyszünet. Semmi beszéd, semmi hang. Apa fejhallgatóval zenél, én ha bemegyek a szobámban fejhallgatóval nézem a TV-t, és várom, reggel lesz-e folytatása. Ismét szép esténk volt.

feb

15

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Kedvenc versek

Szabó Lőrinc vs. Hajnal Anna

Hajnal Anna

Mondd, mit adjak Neked

Mondd mit adjak neked, mi lenne méltó?
mondd mi lenne elég?
boldog vagyok szegényes kincsemmel,
legalább mind tiéd.

Az első légy, ki mélyen vándorolva
a múltba jöjj velem,
gyerekkoromba míg csak vissszalátok,
a táj tied legyen.

Járj bennem úgy, mint ismerős vidéken,
hol nem riaszt sötét,
ahol öröm a patak halk folyása,
a tündéri nevetés.

Neked adom az erdők lehellését,
érezzed arcodon
a várakozó csöndet, amely ébreszt
s mely veled oly rokon.

az el nem jött csodákért mind a könnyet,
a sok gyerekpanaszt,
eltitkolt kínt előtted mind kimondom,
te megbocsátod azt.

Ismerj meg így: a tisztaság csak vágyam,
s a rend csak ideál,
csak fegyelem, hogy nem inog a lábam,
bár roskadoz a váll.

S most kincsemmé vált minden, ami bűn volt,
mert neked vallhatom,
ítéletedre – vess el, avagy tarts meg –
magamat megadom.