Már

30

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Mai napom

Nem mondhatom, hogy igazán jó napom volt ma. Reggel sok dolog volt macskáéknál. Penészt is kellett irtanom, az egyik szobával már végeztem. Aztán siettem a szemészetre, de még előtte jól összevesztem az egyik időpontos csajjal, amiért Apa alaposan le is cseszett. HAGYD MÁR ABBA AZ AGRESSZÍV VISELKEDÉST! Nem is voltam agresszív, csak nem tetszett, hogy már 15 perce telefonál, és szólni mertem érte. És ráadásul még akkor sem fejezte be, tett vett, úgy csinált,  mint akinek nagyon fontos dolga akadt szerény óljukban, természetesen telefonált közben. A végső döfést az adta meg, hogy telefonnal a fülén bement a biztonságiakhoz, és amikor végre ki méltóztatott jönni, még mindig telefonált. Akkora volt a fejem – különben is elég vacakul éreztem magam – mint egy léghajó gömbje. Persze a nevét nem mondta meg, így a leírásával mentem fel a személyzeti részleghez, hogy panaszt tegyek munkája miatt. Fent nagyon kedvesen fogadtak, és fel is vették a bejelentésemet, sőt a végén már ÉN MENTEGETTEM az a hülye tyúkot. Mindezek után – sürgősségi belépővel – bevonultam a szemészeti rendelőbe. A doktornő olyan volt, mint a pokróc! Jártam már régebben nála, de ilyennek még nem láttam. Úgy utálta az embereket, hogy már művészinek lehet nevezni. A dolgát ugyan elvégezte rendesen, megvizsgált, de mintha kutya lettem volna, annak is a legalja. Ide se megyek többé!
Délutánra volt még egy rendes időpontom is, de megmondom őszintén, frászba voltam, mert még több megaláztatást már nem bírtam volna ki. Így indultam el. És milyen kellemes élményben volt részem. Ezért már érdemes volt felkelni! Emberként bántak velem, kérdeztek, válaszoltam, én kérdeztem és válaszolt, kedves volt. Igen így is lehet gyógyítani. Pedig szegénynek biztos nem több a fizetése a másikénál. Ő adott nekem egy jó adagnyi pluszt, napsugarat, mert gyógyítani nem csak a bogyókkal kell! Köszönöm, kedves Gabriella!

Már

28

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

És közben szálltak a napok

Addig, míg emlékeimet írtam sem változott semmi az életemben, minden ment, mint régebben. A reggeli cirkuszok ugyanúgy maradtak, mint az egyesületi pénz utáni rohangálás. Jól ki is fáradtam tőle, de amit bevállal az ember, azt meg is csinálja. Felénk legalábbis ez a módi!
Ugyanúgy megyek minden reggel a cicákhoz, a párom meg a ház körüli kutyákkal van el egészen jól. Az idő is sokat melegedett, ami azért biztató, hogy egyszer mégiscsak lesz tavasz!
A pénzkunyizásban egy kis szünet állt be, mert újból számolják a képviselőnkénti keretet. Ez nekem egy kis levegő, az egyesületnek baj. De tehetek valamit ellene? Nem.

Egyetlen szép azért  történt időközben. Lányom és élete párja márciusban ünneplik születésnapjukat, és végre össze is költöztek, így ezeket ünneplendő,  egy szép utazással lepték meg magukat. Olyannal, amit az itthon élők nem igen engedhetnek meg maguknak, pl.  a fiam sem. Ami azért levon az örömömből.
Elutaztak Sri Lankára, itt eltöltenek egy hetet, majd ugranak egy nagyot, egészen a Maldiv szigetekig.  Csodálatos táj, boldog emberek, és ők is boldogok. Ahogyan Andreas néz a lányomra, és ahogyan a lányom arcán tündököl a boldogság, az nekem mindent megér.

Már

21

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Apunak

….
Nem mondtam el soha, mit álmodtam,
pedig álmaimat is Tőled kaptam,
most már tudom, mert úgy váltak valóra
mintha abban is a Te kezed volna.
Most felnézek, és kinyitom az eget
még egy percre, hogy elmondjam Neked,
hogy megnyugtassalak, nem vagyok árva,
mert itt vagy velem, a lelkembe zárva,
s most én őrizlek, védelek,
míg felettem is elszállnak a hűtlen évek.
……

Már

20

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Az életünk ment tovább …

Emlékszem a tétova kislányra, ki azt sem tudta mit keres a temetésen.  Jártunk előtte is sokat temetőbe, de úgy beszélgettünk az eltávozottakról, mintha még köztünk lennének. Történeteket mondtunk egymásnak róluk, igazából nem volt benne semmi nehéz, elviselhetetlen, talán egy kicsit szomorú.

El nem tudtam képzelni, hogy a koporsóban, amit behelyeztek a földbe, az én ÉDESAPÁM fekszik. Ilyen nincs, ez lehetetlen.
Később, ahogy cseperedtem sem fogadtam el ezt a tényt. Csak az tapasztaltam, hogy nem járhatok tovább balettozni, a család dobta össze az osztálykirándulásra valót, és mindenki feketében járt egy ideig. És az emberek sajnáltak bennünket. Még azok is, akik eddig észre sem vettek. Az iskolában is különleges elbánásban részesültem. És még mindig nem fogtam fel, hogy Apu nem fog visszajönni.

Nadányi Zoltán : MINTHA…

Mintha ma minden
Szomorúbb lenne…
Mintha a tájra
Köd ereszkedne…

Mintha sápadtabb
Lenne a róna…
Mintha a madár
Búsabban szólna…

Mintha a napfény
Nem tündökölne…
Mintha a szívem
Meg volna törve…


Már

15

Szerző: sunflower

5 hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Egy anya és két félárva gyerek

1959 szomorú éve gyorsan elszaladt. Édesapámat háromszor műtötték Pesten, teljesen értelmetlenül, megnyújtva ezzel szegény életét. Hiszen nem volt ő már akkor emberhez méltó ember. A beszédelvesztés  az első lépés volt csak! Lebénult, majd lassan az eszmélete is elhagyta. Talán így volt jobb neki, de nem nekünk. Amíg látogathattam, sem emlékeztetett már Édesapámra, egy bekötött fejű emberi roncsot láttam. Aztán már nem is vittek hozzá látogatni sem. Utoljára Pesten láttam! Így emlékszem rá. De nem rá kell emlékeznem, hanem arra, aki megkérdezte, mit fogtál, kislányom!

Kecskésen mindenki ismert bennünket, hiszen benszülött család voltunk. Anyu postás volt, és a mi telefonunkról hívtuk az orvost születéshez, halálhoz. Engem mindenki vigasztalt: “meglátod nemsokára hazajön Édesapád” ! Hogy miért kell bolondítani egy gyereket, nem tudom, de senki nem készített fel arra az október eleji napra, (pontosan október 3.-a volt), amikor közölték velem, apukád nem jön többet haza. Meghalt! Elment!  Nem tudtam mit kezdeni vele, azt sem tudtam igazán, mit is jelent.  Megvolt a temetés, élt 40 évet.
Néztem, és vártam. Vártam mikor bukkan fel megint, ha hasonló külsejű embert láttam, utána szaladtam, de soha nem őt találtam, hanem egy idegent. Hiányzott szeretete, hiányzott az az ember, aki egyedül hívott Palkónak,  Édesapám.  Talán azért írom ezeket a sorokat, mert félek, velem ő is igazán meg fog halni.

Nem voltunk vallásos család. Így a keletkezett űr még nagyobb volt. Nem volt vigasz, ott maradt egy özvegy és két félárva gyerek. Két gyerek, két halott apa. Egy özvegy, ki már másodjára özvegy, és nem tudhatta előre, még harmadjára is eltemeti azt, akit végül megszeret.

Nőnek az árnyak s ahogy
fogynak az esték,
úgy fáj egyre jobban,
hogy minden csak emlék.

A Te szíved nem fáj,
de a miénk vérzik,
mert a fájdalmat
csak az élők érzik.

Már

15

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Csak néhány szó…

Azt hiszem, a nagyon korai emlékeimből kifogytam.  Néhány dolog bevillan, ami Édesapámmal kapcsolatos, de már csak töredékek. Lehet az intenzív emlékezés még kihoz párat belőlem. Nem tudom, majd elválik.
Villanások:  gurulunk a töltés oldalán a kiáradt Tisza felé Csepelestől, apástól, anyástól, lányostól, és én szedegetem a szétgurult zsemléket, verjük a diófárol a diót, seperjük a falról az amerikai szövőlepkét, apu fényképez bennünket az udvaron a felfüggesztett ágytakaró előtt. 56-os emlékem annyi maradt, hogy hallgatjuk a háromcsatornás néprádiót. Más nem dereng.

Viszont egyetlen napot sosem fogok elfelejteni, 1959 húsvét hétfőjét. Úgy kezdődött, mint minden szokásos húsvét hétfő.  Ragyogó, napfényes reggel volt. Én akkor már nem bugyogós kislány voltam, hanem komoly iskolás. Már egy csúnya betegségen is átestem,  sőt az elsőt második is követte.  De végre úgy tűnt,  rendben a család.
Húsvét hétfő ide, vagy oda az állatokat meg kellett etetni. Éppen a csirkéknek szórtam magot, mikor Édesapám valami nagyon furcsa tekintettel kijött az udvarra, láthatóan Anyut kereste.
Ahogy észrevette, szólásra nyitotta a száját….. és nem jött ki rajta értelmes szó, csak értelmetlen szótagokat volt képes kiejteni. Annyira szeretett volna valamit mondani, de képtelen volt rá.
Hogy hogyan került kórházba, nem tudom, de nagyon hamar megszületett a diagnózis. Agydaganat!

Már

14

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Régi emlék

Soha nem fogom elfelejteni. Nagy nap volt! Óvodásból iskolás lettem!  Ráadásul nekem kellett az ovis búcsúbeszédet tartanom. Nagyon készültem rá, már visszafelé is fújtam a szöveget.  Sajnos az óvodai ballagás napján  kellemetlen, hűvös idő kerekedett. Sóvárogva néztem gyönyörűen kivasalt fehér blúzomat, sötét szoknyámat. Hogy miért kellett néznem? Szüleim a hűvös időre való tekintettel másik ruhát választottak nekem. Egy mackóruhát! No nem, ilyen nem fordulhat elő velem! Ez lehetetlen! Előfordult.
Kénytelen voltam a sötétkék mackóruhámat felvenni a szép, ünnepi ruhám helyett. Hiába hiszti, toporzékolás, a mackóruha maradt. Akkor fogott csak el a pánik, mikor odaértünk az ovihoz, és megpillantottam a többieket. Mindenki fehér blúzban, kék vagy fekete alsóban díszelgett. Bevallom férfiasan, úgy kellett odacipelni a csoportomhoz. És amikor bejelentették,  a búcsúzók nevében ….. Ágika fog mondani pár szót, Ágika már zokogott. Sírva mentem ki középre, Anyu állt a hátam mögött, és gyakorlatilag Ő mondta el a búcsú néhány mondatát zokogó kislánya helyett. Sírva adtam át a virágot az annyira szeretett óvónénimnek is, aki nem győzött csodálkozni mély fájdalmamon. Ő persze azt hitte, az óvodát siratom, pedig dehogy. Csak a szép fehér blúzomra tudtam gondolni. Sírva adtam át a hatalmas virágcsokrot, és csapot papot hagyva, kifutottam az utcára. Azt mondanom sem kell, időközben kisütött a nap, és én izzadtam kívül és belül. És végtelenül szégyelltem magamat. Az ovi közvetlen szomszédságában állt az iskola, előtte hatalmas spírea bokrokkal, és még mindig zokogva bebújtam közéjük és lekucorodtam.
Erre a kis történetre sokat visszagondoltam, és nem tudtam megérteni a szüleim miért tették ezt velem. Hiszen más megoldást is lehetett volna választani. Egy pulóver vagy kardigán is tökéletesen megfelelt volna. Na de a mackóruci! Az  rettenet volt. Még ha akkor kaptam is. Új volt, a maga módján, az akkori lehetőségekhez képest jó is, ‘szép is’. Soha nem tudtam elfelejteni azt az érzést, mikor beléptünk az oviudvarra.  No meg  amikor ki kellett állnom. Soha. Soha! Még mindig belefacsarodik a szívem, és érzem a hajdani hatéves kislány elkeseredését, szégyenét és még mindig betolakszik egy könnycsepp a szemembe.

Már

13

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Talán segít

Már

13

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Nagyon fáradt vagyok

Emberi törvény: kibírni mindent, s menni, menni mindig tovább, még akkor is, ha nem élnek már Benned: remények és csodák. (Hemingway)


Fáradt vagyok,
kuszák a sorok,
mint az agyamat
áskáló, gyötrő
gondolatok.

Hazudik az éj is,
gonoszul tapogat,
mást súg, mint
a fénylően szerető
nappali szavak.
Zavar a csend is,
eddig békén hagyott,
de mindenki között,
nagyon magam vagyok

siklosierzsebet

Már

8

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Minden változik

Régen írtam már a blogomban, hiányzik is.  Csak egy nagy bajom van. Állandóan változik minden körülöttem. Feldobódtam, lelkesedtem, mire odaértem, hogy bejegyezzem,  már padlót is  fogtam. Mint a hajóhinta, fel és le, fel és le, le és fel…… Akár egy elfuserált tornaóra.
Sok kisgyermekkori emlékemről írtam, melyek elsősorban édesapámhoz kötődnek. Most is volna egy, az óvodai ballagásom, de nincs lendület bennem, hogy leírjam. Találkoztam egy nagyszerű emberrel, aki sok fénnyel ajándékozott meg, de nem tudom leírni, mert a közvetlen hatás elmúlt, az emlék most nem olyan éles. Miért? Nem olyanok a körülményeim, a hangulatom, a varázs szertefoszlott. Egy rossz élmény kilőtte.