Júl

28

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Mese a katica bogárról és a galambról


Élt valahol, nem is olyan régen egy hatpettyes katicabogár. A katicabogárnak nem voltak barátai, mert sose ment a többiek közé, annyira szégyellte, hogy neki csak hat pettye van. Még gyerekkorában volt egy álma, amiben persze a pettyét kereste, és egy angyal azt súgta, a Csúcson megtalálja. Azóta a katica semmi mást nem csinált, csak mászkált fel-le a fűszálakon, hátha valamelyik csúcsán megleli a hetedik pettyét. Régebben még néha odamentek a többiek is segíteni neki, de miután a katica csúnyán elzavarta őket, inkább felé se néztek.
Ugyanebben az udvarban, a Rozmaring utca három szám alatt lakott az egyszárnyú galamb. Ő mindig csak azt álmodta, hogy a többiekkel repül messzi földekre magokat csipegetni. Csakhogy azzal az egy szárnyával annyira lassú volt, hogy nem vitték sehová. Hiába könyörgött a galambfőnöknek, az rá se tojt. Reggelente kirepültek, és huss, már el is tűntek a házak fölött. Csak délután keveredtek elő, amikor a galamb már szanaszét unatkozta magát.
A galamb egyetlen szórakozása a Rozmaring utcában az volt, hogy a katicát figyelte. Próbálta kitalálni, mit mászkál folyton, egyszer le is szólt neki:
– Hát, te mit csinálsz ott?
– Semmi közöd hozzá! – mordult rá a katica
– Titok?
– Az!
– Pedig nekem igazán elmondhatnád, úgysem beszélek senkivel.
Erre a katica felkapta a fejét.
– Az hogy lehet?
– Úgy, hogy én egész nap itt ülök egyedül, míg a többiek odafent repkednek.
– És te miért nem mész velük?
– Hát nem látod? Vagy olyan kicsi a szemed? Azért, mert csak egy szárnyam van! – mondta dühösen a galamb, és majdnem elsírta magát.
Katica még senkit nem látott ilyen állapotban. Csak vidám, gondtalan hétpettyes katicákkal találkozott, fogalma sem volt, mit kell mondani ilyenkor. Jobb híján, hogy vigasztalja a galambot, elmesélte neki a saját történetét. És azt, hogy mennyire magányossá tette a tehetetlenség.
Galamb ezen teljesen ledöbbent. Egy nyavalyás petty miatt ekkora cirkuszt csinálni! Elhatározta, hogy megmutatja katicának, igenis, így is érnek annyit, mint más. Egyúttal megígérte neki, hogy segít megkeresni a pettyét.
Amikor délután a csapat visszatért, a galamb odasomfordált a főnökhöz:
– Főnök, miért repültök mindig olyan messzire?
– Mert a szüleink arra tanítottak bennünket, hogy tágas a világ, és tele van jobbnál-jobb magvas helyekkel.
– De hát, a cinke azt mondta, hogy itt a szomszéd mezőn ugyanazok a magok vannak, mint amikkel ti hazajöttök!
– Azt nem tudom, arra még nem jártam… – válaszolta a galambfőnök, és ugyan nem mutatta, de ezen a lehetőségen elgondolkozott.
– Pedig így van! És ha így van, akkor meg minek fárasztjátok magatokat? Reggel kényelmesen átszállnátok a szomszéd rétre, és ott szépen, kis körökben repkedhetnétek. Ebéd után még haza is ugorhatnátok sziesztázni! – győzködte a galamb a főnököt, nem minden hátsó szándék nélkül.
– Ezt majd még megtárgyaljuk a tanáccsal – zárta le a témát a főnök, mert kezdte idegesíteni, hogy egy ilyen kis félszárnyú mitugrálsz ad tanácsokat neki.
– Pedig ha csak ide mennétek, akkor engem is magatokkal vihetnétek! Beállnék középre, és akkor nekem csak egészen kicsi köröket kéne tennem!
A galambfőnök hallani sem akart a dologról, méghogy csak ide repülni, amikor ők ennél sokkal többre is képesek! Ám az egyszárnyú galamb mamája meghallotta őket, és az esti tanácsülésen szóba hozta fia kérését. Amikor látta, hogy mindenki tiltakozik, felvetette, hogy nemsokára lesz a fia születésnapja, legalább ebből az alkalomból kivételt tehetnének, és megnézhetnék azt a szomszédos mezőt. És mivel a galamboknak jó szívük van, beleegyeztek.
Azon a reggelen az egyszárnyú galamb már egy órával a kakas előtt felkelt, hogy bemelegítsen a nagy útra. Évek óta ki sem mozdult a kertből, az az egy szárnya is teljesen elgémberedett, be kellett járatnia egy kicsit. Induláskor ott állt a sor elején, és amikor a főnök elkiáltotta magát, hogy Indulás!, az egyszárnyú galamb volt az első, aki felrepült. De el sem érték az utazómagasságot, már csúnyán lemaradt. Már megint egyedül!, szipogott a galamb, és azon gondolkozott, hogy inkább visszafordul, hagyja az egészet a csudába, amikor eszébe jutott a katica, akinek meg akarta mutatni, hogy ők is lehetnek Nemakárkik.
Összeszedte minden erejét, és dupla sebességre kapcsolt. Mire utolérte a többieket, azok már elégedetten szálldostak a rét felett. Mert a rét, amit addig egyetlen galamb se látogatott, mert olyan közel volt, csak úgy roskadozott a zsíros magvaktól. A galamb befurakodott a kör közepére, és ahogy eltervezte, szép kis ívben szállt, szállt, szállt, körbe, körbe, és még most is szállna, ha egyszercsak ott a kör közepén, a tükörsima égen nem látott volna meg valami furcsa mintázatú galambtollat lebegni. Csőrébe kapta, hogy szemügyre vegye, és mit látott a tollba akadva? A katica pettyét! Annyira megörült neki, hogy zuhanórepülésben azonnal visszasietett a katicához.
– Szia, katica! Mit csinálsz? – kérdezte.
– Szerinted?! – förmedt rá a katica.
– És ha lenne egy kívánságod, mi lenne az?- incselkedett vele a galamb.
– Szerinted? – kérdezte a katica, de meg sem állt, csak rótta az utat a fűszálon, épp felfelé.
– Akkor gyere, mutatok valamit!
A katica durcásan odament a galambhoz, aki kinyitotta csőrét, hogy megmutassa, mit talált. De egy huncut kis szellő épp arra járt, hopp, felkapta a tollat, pettyel együtt, és már szaladt is vele. A katica és a galamb egyszerre pattant fel, hogy a szellő nyomába eredjen. De nem addig repültek, míg meg nem haltak, csak a ház sarkáig, ahol Rozi kutya hosszú nyelvére tapadva meg is találták a pettyet. A galamb lekapta onnan, és azon nyomban, úgy nyálasan, rátapasztotta a katica hátára. Nem pont oda, ahová kellett volna, de sebaj, gondolta a galamb, legalább felismerem a többiek közt az én katicámat.
A katica azóta csak azért mászkál a fűszálakon, hogy mindenki láthassa a hét szép pettyét. A galamb pedig ma is átjár a szomszédos mezőre, onnan integet a fél szárnyával a hétpettyes katicabogárnak.

 

Júl

28

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Csacsivers

“Egyszer egy szamár gondolt egyet,
megtanulta az egyszeregyet.
Annyira megtetszett ez neki,
meg is próbált tovább tanulni.

Bemagolta a szorzótáblát,
és hogy teljesítse az álmát,
felbaktatott a hegytetőre,
hogy csillagász váljék belőle.

Este mindjárt számolni kezdte,
mennyi fényes pötty van felette.
Éppen kimondta ötszázhárom,
sebtében elnyomta az álom.

Mikor a Nap felébresztette,
gondolkozott egyből fejvesztve,
hol tarthatott a számolásban,
nem volt biztos a folytatásban.

Nem tehetett mást, újra kezdte,
számolt, csak számolt egész este.
Már majdnem a dolga végén járt,
egyszer hirtelenjében megállt.

Egy csillag ment végig az égen,
majd követték legalább négyen.
A szamár nagyon zokon vette,
és egykettőre szóvá tette:

─ Ezt ekképp folytatni nem lehet,
ha változtatják a helyüket.
Miket gondolnak a csillagok,
azt hiszik talán, bolond vagyok.

─ Nem vesznek komolyan, már látom,
soha nekik meg nem bocsátom.
Megyek és más munkát keresek.
Á…tudom, inkább író leszek. “

Júl

28

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

EGÉRKÉRDÉS

Egyszer régen, messzi földön ahonnan csak ritkán jönnek hírek, született egy kisegér.
Az egér lassan nőtt, cseperedett, mígnem egyszer csak bátran a mamája elé állt, és
feltette a kérdést: – Mama mondd, minek születtem én meg egyáltalán?
A mama öreg volt már ekkor, így nagyot sóhajtott, és levette a szemüvegét. Fárasztotta
kicsit a csemete kíváncsisága. Azért persze nem hagyta válasz nélkül a kérdést.
– Hogy jut ilyesmi az eszedbe, kicsim? – csóválta meg a fejét. – Megszülettél, és kész.
– Nem úgy van az, mama. – erősködött a kisegér. – A fák is megnőnek, aztán termést hoznak,
és abból megint fa lehet. Ok sohasem tudják megkérdezni, hogy miért ültették őket,
de lehet, hogy azért nem kérdezik meg, mert tudják. De én nem tudom, mama. Biztos, hogy
csak az a dolgom, hogy egyem a magot, meg a mindenféle jót, aztán a nap végén aludni menjek?
Csak ennyi?
A mamaegér felnevetett.
– Csak ennyi? És amikor el kell futni a macska elol? Meg fogat kell mosni? Az semmi?
– Na jó. – duzzogott az egérpalánta. – De úgy érzem, hogy ez még mindig kevés.
Mi van utána?
– Miután már úgy mosod a fogad, ahogy senki más, és úgy szaladsz, mint semmilyen
más egér sem, akkor már csak egy dolgod van, hogy megtaníts más egereket is egérnek lenni.
De csak akkor. Amikor már te nem lehetsz egerebb, annak minden velejárójával együtt.
A kisegér még türelmetlenebb lett.
– És ez mikor jön el, mama?
A mama elmosolyodott.
– Mikor, kedvesem? Amikor egy ilyen csöpp, mint te vagy most eléd áll majd, és megkérdi:

“Mondd, minek születtem én meg egyáltalán?”


Júl

28

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Kötözködök

Bosszúságban most is volt részem. Vérvételre kellett mennem,  nem akartam fizetni, így a Városiba vetettem le becses véremet. Na mire levették, pedig csak 90 percet kellett várnom, az életemből is kigyóntam. Városunkban az egyetlen hely, ahol jelenleg labor működik. Ezért viszont annyian voltak, mint égen a csillag. Még szerencse, hogy betartották – kivételesen – az orvosi rendelkezést, és megcsapoltak időben. Különben most is ott ülnék!!! Szintén a nyárra való tekintettel aug. 30.-ai időpontot kaptam a diabetológusomhoz. Elbattyogtam az eredményért, ami sajnos nem a legjobb, így minimum a háziorvosomnak meg kellett mutatnom. Nem várhatott több, mint egy hónapot. Ott is természetesen összevont rendelés volt, beteg millió, és ráadásul ilyenkor nem adnak időpontot sem. Kivártam. Ennyi várakozás után nem csodálnám, ha izomlázam lenne, mert ülőhely aztán nuku. A fiatalok, akik dicsőségesen az élre törtek lapbeszedéskor, az ülőhelyeket is ügyesen elfoglalták. A fiatalok ücsörögtek, zenét hallgattak, olvastak, míg a roskatag öregek csukladoztak. Ugyanaz volt, mint a járműveken, csak ott cikisebb. A váróterem legalább egyhelyben áll. Végre megoldódott az orvosproblémám. Orvost sem akarok látni, sőt fehérköpenyest sem.

Viszont büszke vagyok magamra. Megtanultam a weboldalamon egyetlen oldalt színezni, vagy egyetlen oldal egyetlen részletét! Igazából netes barátnőm kódját kellett csak használnom, de az antitalentumok még ezt is el tudják rontani.

Elhatároztam, figyelem a komolyabb helyesírási hibákat, amit azért nem egy sima mondatban, hanem fejlécben, vagy kiemeltebb helyeken látható. Ha megtalálom, hová mentettem le,  fel is teszem az elsőt. Sikerült.
Szarvas hiba. Egy általános iskolás sem követhetne el ilyet!

 

 

Júl

25

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Gondolataim

Kritika

Azt már biztosan észrevettétek, igen magas szinten van a kritikai érzékem. Most egy reklám a TV-ből vívta ki nemtetszésemet. Milyen reklám az, amelyik lenézi, becsmérli a nézőt, és az általa reklámozott termékkel lesz csak a  használó hasonló  a reklámozó szép testű, szinesbőrű szépfiúhoz, természetesen csak a reklámozott termék erejéig??? Én nem csinálok titkot belőle, még ha megdádáznak sem, egy Old Spice reklámról van szó. A szépfiú felhívja a fiatal és néző hölgy figyelmét arra, hogy a fiúja igencsak különbözik tőle. És még egyszer összehasonlíttatja magát a lány barátjával. Persze sosem lesz olyan mint őszépsége (tényleg dögös a srác), de legalább egyben hasonlíthatnak egymásra, ha megvásárolja a terméket. A termékben. És az pedig valami csuda termék. Remélem érthető voltam!
Azt tudom, nem lehet másik termékkel név szerint összehasonlítani a reklámozottat. De a nézőt lehet??? Te ronda vagy, és ha meggebedsz sem leszel olyan, mint én, még ha ezt a csudát meg is veszed! Nekem nem jön be.
Sajnálom, mert az Old Spice az egyik kedvenc termékünk! Sokszor vásároltam a páromnak, sőt volt, hogy jómagam is használtam. Most viszont sikerült kigyónnom belőle.

Más. Átszíneztem a weboldalamat, még pedig elég alaposan. És ez a nagyszerű kritikai érzékem alaposan cserben hagyott. Képtelen vagyok objektíven megítélni és külső megerősítéseket várok. Nekem nagyon tetszik, és szeretném, ha mások is így lennének vele. Persze ez más, és azt is tudom, nem vagyok egy tehetség ilyen téren. Nem a türelem hiányzik belőlem, hanem az effajta képzelőerő. És ahhoz sincs affinitásom,hogy magam készítsek design szetteket, webkészítő, szépítő dolgokat. Teljességgel megfelel, amit mások készítenek. Csak ne nyúljak rossz helyre!

Júl

23

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

???

Amióta betöltöttem 60. évemet, nem tudok kibékülni a világgal. Képtelen vagyok megemészteni, elfogadni azt a tényt, hogy öregember lettem. És  a felzaklatott lelkiállapotom következménye  ingerültségem, elégedetlenségem, kiábrándultságom, és mindezek természetesen sok negatívumot hoznak magukkal, ami fokozólag hat vissza. Farkába harapott kígyó. Ami még ráadásul süllyedő menetben is van.

A nap folyamán beleolvastam netbarátnőm blogjába, és élveztem a gyönyörűen megfogalmazott, körbecsiszolt mondatait. Igaz, Ő pedagógus. De én is jó fogalmazó voltam, helyesen is tudtam írni, de most úgy érzem, satnya utánzata vagyok egy jó bloggernek.  Az is igaz, ő 3x megrágja, mielőtt közreadná, körbejárja és ami kis hibát csak talál, kijavítja. Csiszolgatja, simogatja. Még külsős bírálója is van.  Én nem tudom elsőre leírni, külön csak a sztorit – ha van – és azt megfelelő ruhába öltöztetni. De jön már  a másik énem, aki azt kiabálja a fülembe, hagyd az egészet a csodába, akinek nem tetszik, nem olvassa! Igazad van, Picim!

Ma is mentem a városon keresztül, viszonylag elviselhető volt az idő is, így csak kicsit izzadtam! Ez is megbolondít, mert az igazi öregekkel ellentétben én úgy tudok izzadni, mint egy ló. Poroszkáltam, és véletlenül rámentem a felfestett kerékpárútra. Figyelmetlen voltam. No aztán jött is a sok megjegyzés: Mi lesz nyanya, nem húznál el a járdára?! Menj innen öreglány, mert fellöklek! …. És így tovább. Fordított esetben, mikor a felfestett kerékpárút mellet az autók helyén kacsáznak, és szólni próbál az ember, örülhet, ha nem verik meg. És ha nem az úton, a normál járdán kerekeznek  nagy boldogan? Csak merészelj szólni! Tudom,  kerékpárosok, egy másik emberfajta.

Rá sem lehet ismerni városunkra, mert most, a turistaszezon kellős közepén, legalább 20 helyen komoly felújítási munkák folynak. Bennünket például autóval meg sem lehet találni. Rengeteg a zsákutca,  útszűkület, árok, gödör, munkagép, mintha háború volna. Hallom jön a mentő, sziréna, villogó bekapcsolva, elég sietős lehetett az útja. Egyes autók, persze ahol bőven volt hely, szépen lehúzódtak, elengedve a visító autót. Szemben, kicsit odébb útszűkület, az autó jött vagy 30-al, szépen lassan, komótosan a mögötte jövővel egyetértésben. Nem hogy félreálltak, lehúzódtak volna, a mentőnek kellett kivárni, míg átvonszolják magukat a szűkületen. Tudod Drágaságom, majd akkor is így legyen, ha téged visz a kocsi a sürgősségire!

Hogy valami jó is legyen a délelőttömben, bánatomban vettem magamnak egy cipőt. És elkezdett csepegni az eső. Valami Isteni volt!

Júl

21

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Júl

21

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Miért???

Miért van az, hogy nagyon sok esetben az emberek csak elbeszélnek egymás mellett? Leírok valamit, és nem érti meg, az akinek írtam. És minél többet magyarázkodom, annál kevésbé sikerül megértetni, mit is szerettem volna mondani! És ez még nem minden.  Úgy döntötten, nem is magyarázkodom tovább, marad, ahogy marad.

Van aki azt hiszi, itt a neten is jól ki tudja a másikat ismerni. Jó nagyot téved az illető. Nem lehet, talán a temperamentumra lehet valami következtetésfélét gondolni, de az sem megbízható. Hiszen még azt is meg lehet változtatni. Egy dolog igaz, a saját oldalán mindenki olyan törvényeket állít fel, amilyet akar. De akkor ez ne csak a külsősökre legyen kötelező, hanem a tulajra is.  Ez már ritkábban válik be. Én azt csinálok az oldalamon, amit akarok. Megteheti. Csak éppen azt fogja tapasztalni, hogy elmarad az az illető, akinek ez nem tetszik. És ez kinek jó? Senkinek. Vagy éppen jómaga fogja az illetőt kitiltani.

Lehet rengeteg közösséget találni a neten. Ahol sok tag van, az nekem nem tetszik, mert túl személytelen, ha viszont nagyon kevesen, mint a mi esetünkben, akkor bekövetkezhetnek olyan nem szándékos kellemetlenségek, hogy belépünk a másik intim  vagy  komfortzónájába. Amit sem az életben sem a neten nem szeretünk. Kitörünk belőle, és ez problémás is lehet.

Én nagyon őszinte ember vagyok, nem mézes-mázoskodom, hanem leírom azt, amit gondolok, sokszor kissé keményebben a kelleténél. Miután a partnerünket nem látjuk, nem is érzékeljük azonnal, hogy túlléptünk valamilyen határt. A tolatás már késő. Mint írtam, a magyarázkodás csak ront, tehát a legjobb pár napra nyugodni, csillapodni hagyni az egészet. Elfelejtjük, vagy úgy teszünk, mintha elfelejtettük volna. De a távolság a két ember között minden ilyen esettel nő.

Júl

20

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Kedvenc versek, Videó

Juhász Gyula: Szerelem

 

Júl

20

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Eljegyzés

Az előző beírás alapján már mindenki sejtheti, történt a családomban valami ESEMÉNY! Igen történt, és míg élek, soha nem fogom elfelejteni. Sajnos a formai kívánalmak egy része elmaradt, de az egész úgy ahogyan volt, mély nyomot hagyott mindannyiunkban.
Lányom és párja itthon voltak. Izgalommal vártam jövetelüket, mert lányommal az utóbbi időben nem volt zökkenőmentes a kapcsolatunk. Azonban kellemesen csalódtam. A rapszodikus, mindent el- és széthagyó, programilag a teljes ösztönösségre hagyatkozó szélvihar helyett egy érzelmeiben kiegyensúlyozott, intelligens, kedves nőt kaptam négy napra, egy  nagyon kedves,  örökké mosolygó baráttal. Voltunk együtt, voltunk külön, a négy nap gyorsan elszaladt. Utolsó estére családi búcsú vacsorát terveztek, testvérrel, barátnőkkel. Ők is akarták elkészíteni az ennivalót, de a hőségre való tekintettel lemondtak e kétes örömről. Inkább rendeltek meleg kaját.

Hat órakor gyülekeztünk, megjött a fiam is a párjával,  lányom örökös barátnője is befutott, mi itthon voltunk. Gyorsan elszaladtak az étterembe, és kezdődhetett a vacsi.

De nem kezdődött. Legnagyobb meglepetésünkre a lányom és svéd barátja kiálltak a csoportosulásból, mi meglepve körbefogtuk őket, és a fiatalember elkezdett beszélni. Elmondta, hogy egy éve ismerik, nagyon szeretik és nagyon jól megértik egymást. Elhatározták (ha nincs ellene kifogásunk) ők eljegyzik egymást. Mondott még pár kedves szót, de azt már nem is értettük, mert mindannyian nagyon meglepődtünk. Természetesen jó értelemben. Odaléptem hozzájuk, átöleltem őket, és csak potyogott a könnyem. Azután a többiek is gratuláltak.

Egy csodálatos estét töltöttünk el hetesben. A kaja nagyon finom volt. Habzott a pezsgő, és mogyorós volt a torta.

Nem mi szerveztük, titokban is tartották, meglepetésnek szánták.  Sikerült. De életünk egyik szép emléke lesz majd. Egy ESEMÉNY, melyre mindannyian szívesen fogunk emlékezni. Most még nagyon friss, jelen idejű. De az ő kapcsolatuknak első jelentős állomása!

 

Júl

20

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Gondolataim

Emlékezetes napok

Tudom, manapság nem divat házasságot kötni. Ezzel máris kimarad – ha még egyáltalán szóba jöhet – a leánykérés, az eljegyzés és az esküvő, amelyek fényes csillagként világítják be egy házasság útját. Ez talán azért van, mert nincs rá idő, nincs rá pénz, és talán kapcsolatunkban sem bízunk annyira, hogy méltón formát adjunk neki. Igen formát, amire a mai fiatalok fittyet hánynak.  Feleslegesnek tartják, ahogy még sok külsőséget is annak tartanak. Külsőség? Igen külsőség és külsőség között is van különbség. Miért szégyellnivaló egy színházi előadásra szépen felöltözni? Egyáltalán nem ugyanolyan nap az, mint a többi. Ha nem szakadt farmert, rongyos cicanadrágot, hanem egy elegánsabb ruhát veszünk magunkra, megtiszteljük ezzel a párunkat, magunkat, a többi színházkedvelőt, és nem utolsó sorban a színészeket. Az ESEMÉNYT. Amennyiben nem készülünk, nem adjuk meg a módját ezen eseményeknek, elsikkad, feledésbe merül, még ha egy igazán jó előadást láttunk is.

Itt van például a karácsony. Sokan vallásos tartalma miatt, sokan a szeretet ünnepeként tartják számon. Egyre több azon fiatalok száma, akik már nem akarnak karácsonyfát díszíteni, ajándékot vásárolni, készítésről már nem is beszélek, és az éppen esedékes téli – különben a bevásárlási lista élén levő – cipőt vagy pulóvert adják ajándékba???, amit ugye egyébként is meg kellett volna venni. Kellemest a hasznossal! Felöltözni a karácsonyi gyertyagyújtáshoz??? Hát azt meg minek? Jó az a kinyúlt szabadidőruha, ami mindig rajtam van! Nem jó! Nem feltétlen kell nagyestélyiben tündökölnünk, elég egy szebb szoknya és blúz, egy kitűzővel, ékszerrel. Máris eltér a mindennapoktól. A műfenyő sokkal praktikusabb az élőnél, elismerem. De hol az az illat, amit akkor érzünk, mikor kibontjuk a fenyő ágait? Tudom, van citromillatú fenyő is (ha megdörzsöljük a levelét).  De ki fogja egész karácsonyát a tűlevelek dörzsölésével tölteni? És milyen drága!

A temetésről már nem is beszélek.  Egy “szép” búcsúztató, mely az eltávozottról, és nem Jézusról  és másokról szól, méltó, ünnepélyes lezárása egy ember életének. Egy szeretett ember életének! Egyre divatosabb az urnát otthon tartani. Lehet kapni nyakláncot, aminek a függőjébe tölthetünk szerettünk hamvaiból. Ez már túl modern nekem. És ízléstelen! Elmaradtak az ünnepélyes búcsúztatók, ami a gyász feldolgozásának is egyik fordulópontja lehet.

Megelőzöm mindjárt az ellenvetéseket, ami elsősorban az anyagiakkal fog kezdődni. Drága. Drága annak, aki mindenből a legdrágábbat veszi meg. Nem szükséges platina gyűrűt venni az eljegyzésre, és 200-300 fős lagzit csapni.  Karácsonykor   sem feltétlen a legdrágább ajándéknak örülünk legjobban. Csak így foglalkozni kell azzal, hogy kit mivel is  lepjünk meg. Mi illik hozzá? Olyan nehéz ez?  Sorban állva, vagy a buszon ülve van időnk éppen elég! És persze nem december 23.-án kellene a bevásárlást megejteni. A hagyományos jegenyefenyő legalább olyan gyönyörű, mint az 5x-6x drágább luxusfenyők. És a díszeket sem kell minden évben újra vásárolni. Nem feltétlen a divattrend az, amit követnünk kell. Egyik évben kék-ezüst, aztán piros-sárga, vagy fehér, fekete vagy sorolhatnám még.  A színházi megjelenést nem is említem, hisz mindenki ruhatárában vannak megfelelő darabok. Csak rajtunk múlik, felvesszük-e!

Egy temetésen sem azt kellene nézni, ki mennyi virágot hoz, és milyen fajtát. Nem az számít, hogy a családi koszorú a születésnapi virágszámot tartalmazza- e. Hanem a szeretet, amivel az eltávozottra gondolunk.
Egyszerű, hamvasztás utáni búcsúztatók sokasága ismert, ami emberközeli, és nagyon megható. Emlékezzünk az elhunytra szeretettel, vagy jobb ha el sem megyünk.

Jómagam boldogan emlékszem vissza a lánykéréstől a nászútig minden lépésre. Nem voltunk, és most sem vagyunk gazdag család. Nem voltak ezek az események frenetikusak, viszont számunkra felejthetetlenek. A mai fiatalok mire emlékezhetnek? ” Mikor is költöztünk össze??????”. Aztán jöttek az egyhangú napok, munkával, szeretettel, de névtelenül. Emlékezetes napok nélkül. Persze tudom, minden szerelemben vannak emlékezetes napok. A szerelem emlékezetes napjai. Akkor legalább ezeknek a napoknak adjuk meg a tiszteletet, és ne holmi Valentin-napi szív alakú léggömbbel kedveskedjünk párunknak.  Ami nem is a mi ünnepünk? ! Legyenek saját ünnepeink! De akkor azok legyenek emlékezetesek!
A karácsony számomra a legfontosabb az ünnepek közül. Alig ért véget az egyik, kezdek készülni a másikra. Egy időben gobelint varrtam a családnak. Az egész évem ráment, de örültek neki, személyre szabott témájúak voltak, és én magam készítettem őket. Még ma is mindenki őrzi! Általában a hagyományos fenyőt vásároljuk, és még van a gyermekkoromból származó díszünk is. Én magam is készítek szalagokból díszeket. És szeretek szépen felöltözni a gyertyagyújtáshoz.

A saját temetésemen még gondolkodom, de az enyéimhez szeretettel járok ki a temetőbe. S miközben rendezgetem a sírt,  régi dolgok járnak az eszemben. Emlékek. És sok emlékezetes nap!

 

Júl

13

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Kedvenc versek

Juhász Gyula: Emlék

Emlék

A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.  

Mi remény volt régen,
Emlék ma csupán,
De legalább sírhatsz
Tűnt szépek után!

Ami emlék, szebb is,
Mint az, ami él,
Romok is ragyognak
Hűs hold fényinél!

Júl

13

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései, Gondolataim

Várunk

Ismét nem tudjuk, hogyan lesz az elkövetkező néhány napban. Jön a lány, és hozza svéd párját is. Lánykám szokásához hívan mindent megígért, értesít, mikor érkeznek, meddig maradnak és milyen programokat terveznek, hogy legyen mihez tartani magunkat.
Természetesen ezek az infók mind elmaradtak, egyetlen kivétellel: este érkezünk. Hogy ennél precízebb legyen a meghatározás, remélni sem mertem. Így semmit nem előkészítve, de ugrásra készen ülünk, és várjuk őket. Nagyon kíváncsi leszek hogyan is zajlik le ez a pár nap!

 

 

Júl

1

Szerző: sunflower

1 hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Hihetetlen

Mint már előbb jeleztem, van mire várnunk, van miben reménykednünk. Egy picit kanyaríthatunk az életünkön.
Mára már annyira biztossá vált, hogy a foglalót is megkaptuk a lány lakására. 99,99%, hogy sikerül!
Az egész úgy kezdődött, hogy jeleztük az IKV felé, a lányom, miután a saját testvérbátyja nem lakhat az ő bérlakásában, le szeretné adni azt, mert a fenntartási költséget nincs aki fizesse. Indokolni nem szükséges, csak magunk közt mondom. Rendben, kijött egy jóember, felbecsülte, adott egy visszavásárlási értéket, és megmondta miket kell csinálnunk a leadáshoz. Vártuk a válaszukat, egy ajánlatot,  mikor jött egy váratlan telefon, hogy leadás helyett nem adnánk-e el a bérleti jogot? Mi nagyon szívesen – válaszoltuk, de már beindítottuk a visszaadás folyamatát. Azzal ne foglalkozzunk, azt ők leállítják. Ahogy ezt lebeszéltük, fél óra sem telt el, csöngött a telefon, és máris jelentkezett egy vevő???? Megnézte a lakást, és rá is mondta az áment. Ma aláírtuk az előzetes megállapodást, és átvettük a foglalót.

Mindez csak azon múlott, hogy az IKV ingatlanközvetítője véletlenül meghallotta, hogy leadnak egy kis lakást, és éppen nála keresték sürgősben egy kis lakás bérleti jogát.
Mekkora ennek a valószínűsége, hogy ez így bekövetkezzen??? Szerintem nagyon kicsi. Mindenesetre magasabb, mint egy LOTTÓ ötösé!
Én javasoltam már korábban, hogy hirdessük meg ezt a kis lakást, de lehurrogtak, hogy fizethetjük a lakbért és a készenléti díjakat.  Hónapokon, éveken keresztül, mert pang a piac. Ha még azt is figyelembe veszem, amit most hallottunk, hogy a mienknél sokkal jobb helyen 4,5 milkáért adták el a 145 nm-es lakás bérleti jogát, mi meg a 40 nm-es lakásért kapunk 1,8 milkát, nem tudok szóhoz jutni. Ráadásul  úgy meglepődtünk, hogy eszünkben sem volt árat emelni! De ez így volt jó! Mégis segített a kis szöszke!!!

Megfigyeltem, életünk során, ha nagy bajban vagyunk, de igazi nagy bajban, mint most, valami mindig kihúz bennünket a csávából.Így történt ez most is. Éppen 3-4 napja gondoltam erre a dologra, és elgondolkodtam, mi húzhatna ki bennünket.! Ez a megoldás eszembe sem jutott. És tessék!