Sze

25

Szerző: sunflower

1 hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

H

Neve: maradjon titokban. Él: napjainkban. Neme nő. Kora 30-36 év. Családin állapot: házas, gyermek: kettő.  Külső: kellemes pofika, kedves megjelenés. Foglalkozása: háztartásbeli. Funkció: elméletileg feleség, gyakorlatilag házi cseléd. Jogosítvány:nincs, autó: van, Mercedes. lakás: pihenővárosi luxusvilla, min 200   nm. Apa:alkoholista. Férj: nem ismerem, hála az Égnek!

Van egy kedves ismerősöm: H, mint háztartásbeli. Kb két hónapja ismerkedtünk meg, be is lépett az egyesületünkbe állatmentőnek. Nagyon örültem neki, jól kijöttünk egymással. Nemrégiben találtunk 4 csecsemő macsekot, el kellett valakinek vállalnia. H elvállalta. ment is minden símán. H szépen cumiztatta a cicákat, azok meg szépen gyarapodásnak indultak.
Egyik nap, a macskák megtalálása ürügyén írt hírecskénk következményeként bekopogtatott hozzánk a Rádió. megbeszéltük az időpontot, találkoztunk, és kezdtük a riportot. Kezdő riporter,  kezdő  riportalany.  Mindenesetre működött. Már vagy fél órája beszéltem???, mikor felvetődött, kellenének a kismacskák is. Kérdem, miért, talán tőlük is kérdezni akar valamit? Nem, jött a válasz, csak jó volna. Rendben, válaszoltam. felhívtam H-t, elmondtam mi az ábra, délután kimennénk a macskákhoz. O. K. Később láttam a telefonomon, H vagy hússzor keresett. Végre sikerült beszélnünk. Ledöbbentem.

Tudod, kezdi a beszélgetést, nálunk nem lehet egyik percről a másikra csak úgy programot csinálni. Be van az időm percekre osztva. Megvan mikor gyomlálok,mikor nyírom a füvet, és mikor megyünk a fiúért Pestre. Hogy mikor takarítok, és mikor megyek boltba. Én teljesen kiborultam, mikor lebeszéltük a délutánt. Sok programomat felrúgta volna. Így én szeretném lemondani. És nem is akarok én tag lenni, csak önkéntes, de én nem is tudom, hogyan legyen. Legközelebb nem is fogok cicákat vállalni. Nem fér be az időmbe.
Mi olyan jól megvagyunk négyen, nem is kell oda más. Csak én meg a család. És kész. nem ismersz még eléggé, én nem tudok….. a férjem beleegyezése nélkül semmit csinálni. Előtte mindent megbeszélünk.

Rendben, mondom, de neked semmit nem kellett volna csinálnod, csak megmutatni a cicákat. De nem, én nem…. és mondta, mondta és mondta, hogy mi az amit megcsinálhat, és mi az, amit nem. És ezt a férjem nem engedte.

Felejtsük el ezt az egész cécót. behozzuk hozzánk a macskákat délután. (este úgyis hozzám költöztek volna) És ide jön a riporter. Hozzánk,mondom én. Jó, de és megint végigment ugyanaz a szöveg.

Délután behozta a cicákat, elhelyeztem őket. Néhány szót beszéltünk még. Tudod, a mi családunk így teljes. és megint mondta, bizonygatta a magáét.Aztán elment, én meg csak néztem utána, és sorjáztak elő a gondolataim. Róla. Vajon miért csinálja ezt. Neki tényleg ez az életcélja?  Állandóan függeni valakitől, parancsainak engedelmeskedni, kedve szerint ugrálni?? És mindezt azért, hogy ne dolgozzon? Hisz dolgozik éppen eleget! Bekasztlizva egy aranyketrecben élni az életet, de nem ám úgy, mint egy aranymadár, hanem mint egy rab? Már most is nagyok a gyerekek, mi lesz ha kirepülnek. Állandóan nem lehet még egy lovardát sem takarítani. Vagy férjem összeönti a borsót és a lencsét, hogy legyen asszonykájának munkája? vagy később meg a gyermekei fogják be???

Ma délután jönnek a cicákért. A Mercedessel. De légyszíves mindent készíts össze, az én férjem nem olyan türelmes, mint a tied. Sietnem kell. Akkor nem érünk rá beszélni sem, majd telefonon…..

 

Hozzászólás RSS

1 hozzászólás

  1. Firefox 7.0.1 Windows XP

    Szép az aranykalitka, de én maradok nélküle!



HTML mehet

vagy, trackback a saját oldaladról.