jan

19

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

HaCkEd By GeNErAL HaCkEr

 

HaCkEd By GeNErAL HaCkEr

just for fun

RXR hacker
QQ:2132624233

jan

19

Szerző: sunflower

1 hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Itt vagyok

Nem tudom, milyen változások jönnek, a levelet, amit kaptam, sem értem. De ígérem, rendszeresen jövök és írom tovább naplómat, az én titkos naplómat.

jan

21

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései, Gondolataim

Ugyan meddig birom?

Bocsánat kedves naplóm, régen jártam itt. Ígérem nem feledkezem meg rólad ezután!

Eltel a karácsony, eltelt a szilveszter, lassan a legunalmasabb, leghosszabb hónap is véget ér.
Hogy velem mi történt? Hát jó az nem. Már odáig jutottam, hogy az éjjeli alvások szinte kimaradtak, a nappali pihenések meg a gyógszereim miatt nem működnek. Olyan fáradt vagyok, ég a szemem, remeg a kezem, … totál kiborulás.
Az egyik ok a felerősödött fülzúgásom. Olyan hangos, szinte ordít. Az éjszaka csendjében brutális. Ezért fejhallgatóval, TV hallgatással sikerül csak elaludnom. Igen ám, de jönnek azok az őrült reklámok, akik legalább még ugyanannyi DB-el szólnak, és ha nem alszom nagyon mélyen, ami csak 1-2 óra, felébredek rÉs minden kezdődik elölről.
Ha meg még ráadásul álmodom is….. Soha, vagy csak nagyon ritkán álmodok nyugodtan. A visszatérő álmaim mellet ismételten felbukkantak a ‘gátolt’ álmok. Olyan emberek, akik már régen meghaltak jönnek elő, és cselekedeteim akadályoztatva vannak. Az éjjel például régen meghalt bátyámmal, sógornőmmel ittam, reggel az ő két kislányukat kellett valahová vinnem, az álmomban kisgyermek lányokkal nem boldogultam. Ha feladtam az egyik lábra a zoknit, nem találtam a párját, semmi nem volt a helyén, lassan, akadályokba ütközve haladt csak minden  Ami az életben fél óra alatt megvalósul, az nekem álmomban órák alatt sem sikerül. Nem túl kellemes dolog.

És az életem csak kontrázza az éjjeli kínlódásokat. Több kétesélyes dolog is van életemben. Ilyen például az egyesület. Ami önmagában sem egy funkcionáló csoda, hanem egy általam működtetetett, egyszemélyes szervezet. Így nincs  nagy jövője. Megpróbálom a fiatalítást, adok egy esélyt az adó1%-nak. És ha nem megy, jövőre felszámolom. 61 évbes leszek. Magam nem bírom. Nincs más ötletem.

A többiről meg talán annyit, szemetek. Ahelyett. hogy támogatnánk egymást, mindenki az adó 1%-áért rúgja, vágja a másikat. Van aki már a maffiák szintjén van, van aki ad egyet, de ugyanakkor elvesz kettőt. Szégyen, hogy ilyen emberek, szervezetek bizalmat kapnak. És kapnak!

dec

18

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Végre

Végre tudtam beszélni lánykámmal. Persze én nem vagyok bekapcsolva…. ! No nem baj. Lényeg, hogy sikerült. Csütörtökön utaznak Kubába, és csak az új évben, január 6.-án mennek haza.
Közölte lánykám, márciusban összeházasodnak. Nagyon örülünk ennek, hiszen jól egymásra találtak. Van már közös lakás, terv, remélem a gyerek is előbb-utóbb összejön nekik.
Bár fiam is hasonló cipőben járna. De ők ugye most mentek szét. Szorítok, mert ebből az alig befejezett kapcsolatból még kijöhet valami.
Közeleg a karácsony, már a negyedik gyertyát is meggyújtottuk az adventi koszorún. Remélem nyugodtan, csendben fog telni.

 

 

dec

17

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Idézetek

Idézetek

“A bocsánatkérésnek számtalan mérete és formája van. Adhatunk gyémántot, virágot, vagy csak egy belülről jövő, őszinte érzést.”

“Nem lehet sokáig haragudni arra, aki megnevettet.”

“Ha valakit szeretsz, az nem arról szól, hogy csak akkor törődsz vele, amikor kedved tartja…, hanem arról is, hogy megbocsátasz, amikor elbaltázott valamit.”

“Minden ember hibázhat és hibázik is. De helyes-e az az út, amelyen a megkeseredettség miatt nem adunk új esélyt másoknak és a boldogságnak?! Mindig kell adnunk magunknak, másoknak és egymásnak egy újabb esélyt, mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el a perc, amikor már késő lesz, és csak annyit tudunk majd mondani, hogy sajnáljuk.”

“Lehetetlen megbocsátani annak, aki rosszat tett nekünk, ha ez a rossz lealacsonyít. Arra kell gondolnunk, hogy nem alacsonyított le, hanem fölfedte valóságos helyünket.”

“Sokkal építőbb lenne, ha az emberek megpróbálnák megérteni állítólagos ellenségeiket. Megbocsátani sokkal hasznosabb, mint felkapni egy követ és hozzájuk vágni. Még hasznosabb megbocsátani, ha dühöd csillapíthatatlan. Élni a lehetőséggel, hogy a rossz helyett magunknak és másoknak is jót tegyünk, ez a legnagyobb megpróbáltatás.”

“Amikor a nekem okozott sérelmekről s ártalmakról úgy feledkezem meg, ahogy egy hajó megfeledkezik a maga mögött hagyott hullámokról, vagy a talpunk megfeledkezik a nyomokról, melyeket a porban hagy… vagyis nem nézünk utána, elbocsátjuk, elengedjük, magunk mögött hagyjuk, mert nem a miénk többé: ez a megbocsátás. (…) A gyűlöletet, a sértettséget, a bosszúvágyat, a haragot eldobja az ember, mint egy kinőtt ruhát, s nem hurcolja tovább magával. Hagyja elmerülni, eltűnni, az örök feledés homályába borulni.”

“A megbocsátás (…) nem más, mint új látásmód és az új érzelmek képessége.”

“Miközben megbocsátunk valakinek, fokozatosan feldereng előttünk egy mélyebb igazság, amelyet gyűlöletünk addig elfedett előlünk, s amelyet csak akkor láthatunk meg, amikor külön tudjuk választani az illető személyét a tetteitől.”

“A lélek erejét és nagyságát mi sem bizonyítja jobban, mint ha lemondunk a bosszúról és megbocsátjuk a sértést.”

“A megbocsátáshoz nem kell hívő embernek lennünk. Csak jó embernek. Ez is sok? Akkor rendes embernek. Aki nem őrizgeti magában az összes rosszat, amit átélt.”

“Érted haragszom én, nem ellened,
nosza szorítsd meg a kezem, mellyel magosra tartalak álmaimban,
erősítsen az én haragom, dehogy is bántson, kedves.”

 

dec

17

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Gondolataim

El nem küldött levél barátnőimnek

Kedves G.!
Nagyon sajnálom, hogy megbántottalak, bár egyáltalán nem volt szándékos. Téged akartalak segíteni, a helyzetedre akartam rávilágítani. De alaposan mellément.
Igazából soha nem értem magam, hogy mi a bánatos fenéért kell nekem ilyenekbe beleszólnom! Ha valaki hagyja magát kizsákmányolni, hülyét csináltatni magából, akkor hagyja. Az Ő baja, nekem nem kellene megnehezíteni a helyzetét. De akkor sem bírom megállni.
Dolgozik valaki 120 Ft-os órabérért – igen kiszámoltam – napi 12 órát vásár- és ünnepnapokat is beleértve, ledolgozza mellette az albérlet díját is, és még boldog, hogy menye önagysága magához rendeli újszülött csecsemője hasfájását kúrálni éjszakánként. Én azt sem értem, mindez hogyan fér be egy napba. Mert Drágám, a te napod is csak 24 órából áll. Arról meg már szólni sem merek, hogy hogyan bírja ezt a strapát egy hatvan feletti nő. Hála az égnek, az ápolt néni már intézetbe került, és a gyerek hasfájása is múlóban. Hogy segíteni akartak???  Ne röhögtess már. Ez kizsákmányolás volt a javából, nem is akármilyen. No persze azt tudod nagyon jól, hogy a gyermekeidre külön harapok. Amit veled csináltak azon a bizonyos februári szombat délután az felért egy gyilkossági kísérlettel. De te ezt is megbocsátottad, vagy eleve nem is zavart a dolog, hiszen végül is túlélted. És ezt egy végzett orvos csinálta az anyjával. No álljunk már meg egy szóra. És nem is hirtelen felindulásból követték el. Vezekelj csak drágám, ki tudja meddig vezekelhetsz még!

És Te kedves G!
Hiányzol! Hiányzik az eszed, a szövegelésed, szóval minden. El sem kezdődött a barátságunk, máris véget ért. Bár be kell, hogy valljam, a mostani éned nem annyira szimpatikus, mint a kezdeti. Ez a politikai fellángolás nem tett jót neked. Viszont aggódom  érted. Elveszőben vagy, és attól tartok nem tudod magad a víz felett tartani. majd elválik, mit hoz a január. Hidd el, ha lehetne, visszacsinálnám azt a bolondságot!

AVE!
Nálad sem teljesítettem jól.  Persze ezt sem értem. Eddig bármit kértem, túláradó örömmel adtad, egyetlen egy dolgot hoztam el engedély nélkül mindjárt sértette a lelked. Szerintem nálad sokkal többen olvassák, mint az én kis blogomban, az nem zavar? Csak ha én kiteszem? Nem érzékelem igazán a különbséget. Nem ártana, ha megvilágosítanál. A levelemre meg elfelejtettél válaszolni! A névnapod, egyszerűen hihetetlen hogy elfelejtettem. Eddig igyekeztem elsőként köszönteni. mentségemre szóljon, hogy akkora zűrzavar volt pont akkor körülöttem. De akkor is szégyen…

Búcsúzom tőletek lányok! Kicsit könnyebb lett a lelkemnek, hogy leírtam ezeket a dolgokat. Az nem zavar, hogy nem küldöm el, lehet, valamelyikőtök idetalál és elolvassa.

Szeretettel
Á.

 

 

dec

16

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései, Gondolataim

Kicsit elhanyagoltalak

Kedves Blogom! Ne haragudj, de mostanában másfelé jártam. Van 3 másik blogom azokat csináltam, a 3 weboldalamat, amihez hozzájött még egy, az adó1% oldal.
Lehet, túl sok, de ezek teljesen nyilvános blogok. Nem úgy, mint Te!

Gyorsan el is mondom, mi történt azóta, mióta itt jártam utoljára. A másik bloghelyemen egy kedves társaság meghívott, legyek illusztris társaságuk tagja. Én persze örömmel mentem. Nem is néztem meg, hová. kellett nekem. Két hétig tartott a nagy dicsőség. Aztán sikerült megszegnem egy íratlan szabályukat, és már repültem is, ki a szerkesztői felületről. Ezt sajnáltam, mert a csoport “vezetőjét” igazán megkedveltem. Bár vele azóta is beszélgetünk, figyelemmel kísérem sorsának alakulását, de már nem a régi. A szívében megmaradt a tüske irányomban.

A legfontosabb: voltunk lányéknál Svédben. Megismerkedtünk leendő nászainkkal, meg megnéztük az új lakásukat Lundban. Teljes 3 napot töltöttünk velük, és mondhatom, nagyon jól éreztük magunkat. Nászék kedvesek, szimpatikusak. A fiuk változatlanul kedves velünk, és nagyon szereti a lányunkat. Ez a legfontosabb.
Már nagyon régen nem éreztem ilyen intgenzíven lányom szeretetét. És viszont.

A Gutenberg utcai lakásba végül is a fiunk költözött be, sajnos kedves barátnője gyermeket szeretne, ő viszont nem. “Ebbe a világba egy gyereket????” Talán igaza van, de azért az élet igényli a családot. Nagyon remélem, meggondolja idejében magát.

Még a netes sikereimről is írok pár szót. A cicák látogatottsága a hónap elején több napon keresztül 1100 azaz ezerszáz egyedi látogató felett volt, ezzel átvette a csoportelső szerepét. Végre állandósult a PR 4-es minősítése is. Kemény két éves munka, meghozta gyümölcsét. A Világomról című blogom elnyerte a “december hónap blogja” díjat. Így netes vonalon sem panaszkodhatom.

Egy dolog bánt nagyon. A macskás-egyesületi rohanásban elfelejtkeztem Judit barátném névnapjáról. Ezt igazán szégyellem. Minden alkalommal én köszöntöttem kora hajnalban. Ezt soha nem fogom megbocsájtani magamnak.

Közeleg a Karácsony, egy hét és itt is lesz. Lányék Kubában ünnepelnek a fiam még kétséges. Nagy valószínűséggel kettesben töltjük hitvesemmel az Ünnepeket.

 

    

 

okt

4

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Gondolataim

Már megint hülyeséget csináltam!

Úgy látszik, örök bolond maradok, már nem valószínű, hogy változom. Miért csinálok, írok olyan helyre, olyan dolgot, ahol tudván tudom, nem veszik jó néven??? Itt van nekem ez a blog, ha panaszkodni akarok, hát tegyem itt. De nem, nekem máshol kell! És mire ide jutok, már nincs kedvem még egyszer leírni. De jó ötlet jutott az eszembe, bemásolom. Hátha akkor tudom folytatni, visszahozom azt a hangulatot vele.

Mondtam is neki, volt egy periódus amikor nagyon sok temetés volt a családban, elmentek a szülő-generációba tartozók, szüleink, rokonaink. Most, egy nagyobb szünet után, mi következünk. Tudjátok milyen rettenetesen szomorú érzést?????? Elképzelni azt, hogy kilépsz ebből a világból, és az ugyanúgy, már nélküled, változatlanul megy tovább????? Hihetetlen.

Már el is hoztam. És mindjárt vissza is zökkenek abba a bizonyos hangulatba, amit emlegettem. Kiegészítve annyival, tökéletesen egyet értek Netes Barátnémmal, aki azt írta párja halála után, hogy az a szívből jövő, igazi jókívánság, ha rövid, csendes távozást kívánunk valakinek. Ő végigélte rákos párja mellett a poklok poklát.

Nem jött vissza, nem is baj, lesz még részem éppen elég benne!

Sze

25

Szerző: sunflower

1 hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

H

Neve: maradjon titokban. Él: napjainkban. Neme nő. Kora 30-36 év. Családin állapot: házas, gyermek: kettő.  Külső: kellemes pofika, kedves megjelenés. Foglalkozása: háztartásbeli. Funkció: elméletileg feleség, gyakorlatilag házi cseléd. Jogosítvány:nincs, autó: van, Mercedes. lakás: pihenővárosi luxusvilla, min 200   nm. Apa:alkoholista. Férj: nem ismerem, hála az Égnek!

Van egy kedves ismerősöm: H, mint háztartásbeli. Kb két hónapja ismerkedtünk meg, be is lépett az egyesületünkbe állatmentőnek. Nagyon örültem neki, jól kijöttünk egymással. Nemrégiben találtunk 4 csecsemő macsekot, el kellett valakinek vállalnia. H elvállalta. ment is minden símán. H szépen cumiztatta a cicákat, azok meg szépen gyarapodásnak indultak.
Egyik nap, a macskák megtalálása ürügyén írt hírecskénk következményeként bekopogtatott hozzánk a Rádió. megbeszéltük az időpontot, találkoztunk, és kezdtük a riportot. Kezdő riporter,  kezdő  riportalany.  Mindenesetre működött. Már vagy fél órája beszéltem???, mikor felvetődött, kellenének a kismacskák is. Kérdem, miért, talán tőlük is kérdezni akar valamit? Nem, jött a válasz, csak jó volna. Rendben, válaszoltam. felhívtam H-t, elmondtam mi az ábra, délután kimennénk a macskákhoz. O. K. Később láttam a telefonomon, H vagy hússzor keresett. Végre sikerült beszélnünk. Ledöbbentem.

Tudod, kezdi a beszélgetést, nálunk nem lehet egyik percről a másikra csak úgy programot csinálni. Be van az időm percekre osztva. Megvan mikor gyomlálok,mikor nyírom a füvet, és mikor megyünk a fiúért Pestre. Hogy mikor takarítok, és mikor megyek boltba. Én teljesen kiborultam, mikor lebeszéltük a délutánt. Sok programomat felrúgta volna. Így én szeretném lemondani. És nem is akarok én tag lenni, csak önkéntes, de én nem is tudom, hogyan legyen. Legközelebb nem is fogok cicákat vállalni. Nem fér be az időmbe.
Mi olyan jól megvagyunk négyen, nem is kell oda más. Csak én meg a család. És kész. nem ismersz még eléggé, én nem tudok….. a férjem beleegyezése nélkül semmit csinálni. Előtte mindent megbeszélünk.

Rendben, mondom, de neked semmit nem kellett volna csinálnod, csak megmutatni a cicákat. De nem, én nem…. és mondta, mondta és mondta, hogy mi az amit megcsinálhat, és mi az, amit nem. És ezt a férjem nem engedte.

Felejtsük el ezt az egész cécót. behozzuk hozzánk a macskákat délután. (este úgyis hozzám költöztek volna) És ide jön a riporter. Hozzánk,mondom én. Jó, de és megint végigment ugyanaz a szöveg.

Délután behozta a cicákat, elhelyeztem őket. Néhány szót beszéltünk még. Tudod, a mi családunk így teljes. és megint mondta, bizonygatta a magáét.Aztán elment, én meg csak néztem utána, és sorjáztak elő a gondolataim. Róla. Vajon miért csinálja ezt. Neki tényleg ez az életcélja?  Állandóan függeni valakitől, parancsainak engedelmeskedni, kedve szerint ugrálni?? És mindezt azért, hogy ne dolgozzon? Hisz dolgozik éppen eleget! Bekasztlizva egy aranyketrecben élni az életet, de nem ám úgy, mint egy aranymadár, hanem mint egy rab? Már most is nagyok a gyerekek, mi lesz ha kirepülnek. Állandóan nem lehet még egy lovardát sem takarítani. Vagy férjem összeönti a borsót és a lencsét, hogy legyen asszonykájának munkája? vagy később meg a gyermekei fogják be???

Ma délután jönnek a cicákért. A Mercedessel. De légyszíves mindent készíts össze, az én férjem nem olyan türelmes, mint a tied. Sietnem kell. Akkor nem érünk rá beszélni sem, majd telefonon…..

 

Sze

25

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Futottam az életem után

Az elmúlt hét rettenetes volt. Futottam az életem után, de alig bírtam utolérni! Végre nyakon csíptem. Nem engedem többet garázdálkodni, mert végleg elveszítem.

Sze

15

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Videó

Közeleg az ősz

Sze

7

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Cicákok

Rossz sorozat

Úgy látszik, folytatódik! Az ominózus e-mail óta csak bal lábbal kelt macskások hívtak.
A levélíró nem sértődött nagyon meg, válaszolt, amelyben annyit írt: 7 éves, szobatiszta + egy fotó a cicusról. Se köszönöm, se fakalap, se semmi. Úgy látszik szíven szúrta a finom kioktatásom. Szó nélkül felraktam a megfelelő oldalakra a képet és a szöveget, és kész.

Ma délben, a város legzajosabb részén, 10 építkezéssel körülvéve megszólalt a telefonom. Egy hölgy volt. Sok panasszal. Ennyit értettem. Megkértem, mivel nagyon zajos helyen vagyok, és nem értem amit mond, tíz perc múlva hívjon vissza. Rám csapta a telefont, nem is tudtam végigmondani a mondókámat, és nem is hívott vissza.

Az előbb csörgött megint a telefon. Kedves, fiatal  női hang közli velem, fent van a macskája a fa tetején. Erre mit tudok mondani. Erre még nem képeztük ki magunkat. Fára mászáshoz már kissé öregek vagyunk,  a tűzoltók, ellentétben az amerikai filmekkel, nem szedik le mosolyogva a fáról a pici cicát. Szépen elmondtam a hölgynek, hogy ebben mi nem tudunk segíteni, de olyan esetről még nincs tudomásom, hogy a macska végleg fent maradt volna a fán. No ennél finomabban mondtam azért. Erre cinikusan megkérdezi, miután a neten találta a telefonszámunkat, és ott az vagyon írva, segítünk, hogy tulajdonképpen mit is csinálunk mi??? Nagyon kedvesen válaszoltam neki, hogy fáról nem szoktunk macskát menteni, és innen pár szóban szóltam a programunkról. Megköszönte, és letette, de olyan hangon, hogy borsódzott a hátam. Az biztos, tőle sem fogunk 1%-ot kapni!

Mégis, mit képzelnek az emberek? Felhívnak egy számot, telefonálnak és mi farfelvágva rohanunk és kizárólag az ő hatalmas problémájukkal foglalkozunk. Mert rajtuk kívül nem lehet másnak problémája, mi azért vagyunk, hogy kizárólag vele foglalkozzunk. Egyébként az eszébe sem jut, hogy az ő problémájánál van fontosabb dolgunk is, pl beteg, balesetet szenvedett állat, kicsik nevelése, eledelgyűjtés, állatbántalmazás, és írhatnám végtelenségig. És az sem jut eszébe, hogy mi a bánatos nyavalyából tartjuk fent magunkat, hogy ő telefonálhasson, mert ahogy ő sem, úgy másnak sem jut eszébe, hogy vegyen 1 doboz konzervet, ha találkozik velünk, vagy bedobjon egy 50 Ft-ost, ha látja az urnánkat. Képes, és megkerüli az egész boltot, hogy ne előttem kelljen kimennie.

Ennyi volt ma. Remélem, a többi telefonáló más lesz. Mindig annyira igyekszem, hogy ha valami kicsit is, de tudjunk ajánlani, segíteni. ne menjenek el üres “kézzel”!

Sze

6

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Levél

Nagyon szeretem az állatokat de sajnos önhibámon kivül el kell hogy altassuk a cicánkat ha nem találok neki sürgösen egy másik helyet ahol biztonságban van! azt szeretném kérdezni hogy be -e fogadnátok egy kan cicát?????

És még azt meri írni, hogy szereti az állatokat! Hogy nem szégyelli az ilyen gazda magát! Hol a felelősség, hol az állatszeretet, ő fogja magát és elaltattatja a cicát! Azért ez  nem megy ilyen könnyen. Ezeket finoman meg is válaszoltam neki, persze közben felajánlva azt, amiben segíteni tudunk. A gazdikeresést. Bár kétlem, hogy még egyszer írni fog a Cicamentőknek!

Az orvosnak tilos egészséges állatot elaltatni!
Felelős gazdaként kötelessége gondoskodni új otthonról!
Ráadásul még zsarolásként is használja, ami külön is undorító!
Ha meg Ő csinál valamit a cicájával, feljelenthető állatkínzásért! Nálam a név, telefonszám, emailcím, ezek alapján be lehet azonosítani!

Nyomon fogom követni, ez már biztos, mit is csinál azzal a szegény cicával. És aki nem szereti az állatokat??????

Sze

5

Szerző: sunflower

1 hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

OMNIA kávé

Szabó Lőrinc: Ébredés

Áttetsző arany ingében ragyogva
jött a nyári hajnal az égen át:
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.
Azt hitte, hogy még alszom s megölelt
s én mozdulni se mertem, félve, hogy
felébredek és álomnak remélve,
hogy ébren vagyok…és húnyt szemmel és
mozdulatlanul és remegve tűrtem,
hogy karjaimba fészkelje magát,
s mintha egyetlen érzék erejébe
gyűlt volna testem-lelkem minden éhe
és szomja és a beteljesedés
minden ígérete, csak a tapintás
néma ajkával s vak szemeivel
szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem
az égi vendég ajándékait:
ujjainak játékában a napfény
lobogó lepkéit, karjában a
rét illatának harmatos husát
s egész testében az egymásbaringó
felhők mindenütt egyforma ölét.
Mondom, húnyt szemmel, mozdulatlanul
feküdtem ott gyanútlan karokban,
de mikor végre álom s ébredés közt
félig tolvaj s fél-részeg öntudattal
megloptam az istenek gyönyörét,
nem bírtam tovább és csókolni kezdtem
és felütöttem a szememet…Ő
ép fölnézett rám: A kedves mosoly
megüvegesedett rémült szemén,
arcán elsápadt és kigyúlt a szégyen:
Te meglestél!… – sikoltotta s felugrott
és menekült, már az ablakhoz ért
és belefoszlott a hajnali égbe.
Én felültem és értelmetlenül
és soká bámultam magam elé:
szénaszag csapott be az ablakon,
messziről zúgott a hegyi patak,
a szoba még sötét volt, de a nap már
ágyamra tűzött, és a takarón
úgy pihent a fény tűzfátyola, mint
egy odadobott könnyű arany ing.

B. Radó Lili: Ünnep

            Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,
            hogy szíved bíborborával vársz reám
            és ó-ezüsttel terítesz miattam;
            s hogy el ne fussak előled riadtan,
            lelked titkos, százegyedik szobáját
            virággal díszíted fel énnekem.
Tiéd minden ujjongó énekem,
tiéd lelkem szivárványos zománca,
tiéd a derű, mely rólam szerteárad,
nem hozok kínt, se sóvárgást, se vágyat,
örömnek jövök, sohase verlek láncra,
ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál.
 
Kevés reklám sikerült még ezidáig ennyire szépre, mint az OMNIA reklám. A kávé is jó, meg a reklámja is.

Sze

4

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Megjegyzés

Visszaolvastam. Nem lett jó, nem érthető, ebből csak az derül ki világosan, hogy mi bolhából is elefántot csináló anyák vagyunk. Pedig ez nem így van. Ez a dolog messze túlmutat a leírtakon. De most csak ennyi telt tőlem. Már remegek a cukorhiánytól, mennem kell enni. Ezt is gyűlölöm. Ezt a szemét betegséget. A világ legutálatosabb, legalattomosabb betegsége. Kín vele együtt élni. De ettől még el sem lehet válni! ha-ha, de vicces!

Igazából azt szerettem volna leírni, megkérdezni, hogy miért kell egy anyának ekkora mértékben alkalmazkodnia, hogy ne veszítse el gyermeke szeretetét.

Sze

4

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Két barátnő – egy probléma

Egyetlen testi-lelki jó barátnőm – akivel két évig egy szót sem váltottunk – nem netes, hanem hús-vér, a minap nálam járt. Meglepett, de nagyon megörültem neki.
Ő mesélte az alábbiakat. Lánya, ki korban és végzettségben közel áll az én lányomhoz, heti, kétheti gyakorisággal látogatja férjestül. Ehhez tudni kell, a barátnőm nem a városban,  hanem egy közeli faluban lakik. Azt már sikerült kivívnia magának, hogy lánya előzőleg szóljon, hogy mennek. Hogy miért? Hogy kellő mértékben fel tudjon készülni a fogadásukra. Nem sütés-főzésre gondolok, bár biztosan készít számukra egy kis finomságot. A látogatás a következőképpen zajlik le. Megérkeznek a fiatalok, leülnek, és hallgatnak. A vővel nem cseresznyéznek egy tálból, de nincs is harag, elviselik egymást. A lány vagy hullafáradt, vagy várja, hogy megjöjjön! A vő nem éppen bőbeszédű, így barátnőm az, aki kénytelen vinni az egész társalgást, amennyiben ezt a kínszenvedést annak lehet tartani. Hol hosszabb, hol rövidebb idő után a fiatalok távoznak. Az tény, a lánya két városban dolgozik pszichiáterként, a vő meg csendeske. Általában. Kérdeztem, miért nem kéri meg őket, olyankor menjenek, mikor a lány nem annyira fáradt, erről szó sem lehet. Ő nem kér ilyet. nem akarja rontani kapcsolatukat.
Valahogyan így vagyok én is a fiammal. csak ő nem jelenti be, mikor jön. Rendszerint azonos időben, munka után, és világért sem hozná magával társát. Jön, nem szól, fáradt, ingerült, próbálkozom valami kis beszélgetésfélével, de nem igen megy. Ráadásul természetesen van saját kulcsa, szobája, ha én ott teszek valamit, leordítás a vége. Nekem nincs, nem s volt kulcsom hozzá. Meg is bolondulna csak a tudatának, hogy én bármikor bemehetek hozzá! Soha nem tettem ilyet, de ….
Amit mi csinálunk, az biztos nem jó. Az új lakásba elsőnek a kerékpárját tette be, amit már régóta nem használ, de meg kell őrizni, mint minden fecnit, játékot és játékdobozt, lapot, és plüssállatot. Ott van még lánykám sosem használt kerékpárja is, hogy miért??? ne kérdezze senki. Mondtam neki, odébb raktuk a kerékpárokat, mert kellett a hely. Láttam, lilul a feje a drágámnak, és közölte, mégis el kell vinnie onnan legalább a sajátját, mert Ő azokat úgy helyezte el, hogy nehogy megkopjon a zománc! Édes, Jó Istenem. Mit vétettem én, hogy el kell tűrnöm minden ilyen kis szarságot- ami neki halál komoly! Sokszor ingerem van, hogy ledobjam mindkét kerékpárt onnan a második emeletről. A saját lakásomban sem csinálhatok bizonyos dolgokat. Ha idejön, meg kell válogatnom minden szavamat, inkább már nem is beszélek semmit. Ha véletlen a szavába vágok (csak szerinte), nem szoktam, az ő szokása, hogy jó hosszú szüneteket tart beszéd? közben, így abban a hitben élsz, hogy befejezte. Kiabál velem. Persze az apjával sem bánik különbül.
Meglátta az egyik cicás képemen, hogy az egyik plüssállatot, amely, mint megtudtam, az egyik kedvence volt????, én be merészeltem a cicáknak játékként vinni. Soha nem fogja megbocsájtani nekem. Így már semmit nem merek sehová vinni, igaz, most nincs is hová, ami vélhetően kapcsolatba kerülhetett vele, nehogy megbántódjon.

Miért ilyenek ezek a gyerekek? Miért nem lehet egy anyához odamenni, adni neki egy puszit, és azt mondani, szia, fáradt vagyok, csak egy pillanatra szaladtunk ki, megnézni, hogy vagy. Már itt sem vagyunk. Ehelyett ott ülnek órákig, a kínlódó anyával.
Miért nem tudja az én fiam kedvesen azt mondani, ez az enyém, elviszem, mert ragaszkodom hozzá. Vigye isten áldásával!
Vagy csak annyit mondana, bocsi anya, de én ilyen vagyok.
Nem, zajlik a ki nem mondott lelki csata, halálra kínozva engem biztosan. És kezd idegenné válni! Amiért megszakad a szívem! Hová lettek az én imádott gyermekeim??????


Sze

1

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Ma

A mai napon támogatója lettem a Greenpeace Magyarországi Egyesületének. Igazából nem nagyon kedvelem őket. Erőszakos, erőszakos és erőszakos szervezet. Amennyi tagja és támogatója van, normálisabban is végezhetnék munkájukat, nem nevetség tárgyává kellene válniuk, alapvetően értelmetlen megmozdulásokkal, mint az aktivistáik önkikötözése, hajók útjának, kikötésének gátlása, és folytathatnám igen sokáig. De legalább csinálnak valamit. Amíg pl itthon  belefojtják a természet, környezetvédőket és állatvédőket  a szegénységbe, , rontva tovább Földünk helyzetét.  Nem képesek egy akkora városban, mint Szeged normális, szelektív hulladékgyűjtést elrendezni, pedig a legminimálisabb lépés az  ökolábnyomok csökkentésére. Tudom, mindenki azt mondja, erre aztán igazán nincs pénz! De kell, hogy legyen, amennyiben unokáink élete is érdekel bennünket a sajátunkon kívül! Itt nem arról van szó, hogy a devizahitelesek kevesebbet fizessenek, hanem arról, hogy lesz-e egyáltalán emberi élet még akkor a Földön! Ülünk a klimatizált szobában, dolgozunk ugyanígy, vesszük a benzinfaló szörnyetegeket, használjuk végtelenségig az elektromos készülékeinket, mert már egy gyümölcsöt sem vagyunk képesek magunk meghámozni, az energia meg fogy, a szerves eredetű. Az olyan parányinak mondható kezdeményezések, mint a mórahalmi, ami önmagában nem is parányi, de világméretekben semmi, pedig ritka mint a fehér holló.  Jómagam hiába próbálkozom ilyesfajta dolgokkal, a végén összekerül az egész egy konténerbe. Azzal sem igazán foglalkoznak az országban, hogy más energiaforrásokra térjünk át. Én legalábbis nem hallottam ilyesmit. Azzal igen, hogy hogyan lehet az alacsony bevételű dolgozókat, nyugdíjasokat tönkretenni, a gazdagok meg had gazdagodjanak. Ha van, legyen még több, úgy újgazdag módra

Van egy másik nagy bánatom. Olvastam netbarátnőm aug.20.-ai blogbejegyzését, majdnem elsírtam magam. A tűzijátékról, békéről, írt, amelyek Őt igazán boldoggá teszik. Színesek és fehérek, idegenek és nem idegenek, kéz a kézben!


“Magyarok, más európai országból érkezettek, ázsiaiak, afrikaiak színes kavalkádja, rengeteg ember, akik ugyanazt az érzést élték át, és ettől lett igazi ünnep ez a nap! Béke. Ez járt az eszemben. Ez az igazi béke!! …”

Annak nagyon örülök, hogy Ő boldog, megérdemli, nagyon megtépázta mostanában az élet, de én egészen másmilyennek látom  országunkat  és a benne élőket. Nincs demokrácia, nincs béke az emberek lelkében! Csak tapossák egymást, és még csak kilátás sincs arra, hogy itt boldog emberek élhessenek! (Ha akkor, ott így volt, az egy nagyon kivételes eset lehetett.) Leszámítva azt a kevés milliomost. Ezzel nem azt akarnám mondani, hogy minden a pénzen múlik, hiszen szerényen is lehet értelmes, érdemes, értékes életet élni. De a mi szerénységünk bizony már régen átment szegénységbe. Annak is olyan fokára, ami már megélhetési gondokat jelent. Kifizetetlen számlákat, ki nem váltott recepteket, meg nem vásárolt belépőket. Ha csak magunkat nézem, semmiképpen nem kezdeném újra az életem. Örülök, hogy az én életem, vagy inkább, a korosztályom élete szép volt, tervezhető, örömökkel teli. A gyermekeimet és leendő unokáimat sajnálom végtelenül, mert nekik már egyre fogyóban volt a jó, az értékes, a szép. Hogy unokáimnak mi jut? Jobb rá sem gondolni. Bár amennyire megváltoztak a mai fiatalok, talán ezek az elvonási tünetek változtatták őket ilyenné, nem is nagyon kívánnak mással foglalkozni, csak a saját megélhetésükkel. A család fogalma teljesen átértékelődött, a szülői tisztelet kihalt – bocsánat az igen kisszámú kivételtől, a nagyszülők meg már csak kizárólag terhet raknak a fiatalok nyakába. Mind magán, mind országos szinten. Hát normális az az ember, aki most akarna új életet kezdeni??? Létbizonytalanság, munkanélküliség, antidemokrácia. Amennyiben nincs szülői támogatás, nincs felsőfokú iskola, nincs szakma???  És nincs megfelelő gyakorlat. És nincs lakás. És nincs….. semmi. Hová vezet az utunk? Őszintén! örülök, hogy nem fogom megtudni!

Még azt is tudom, hogy nélkülözésben, szegénységben is lehetne boldogan élni. Viszont a nélkülözés, a lecsúszás, az emberek elértéktelenedése, a megfelelő szellemi táplálék hiánya már megkérdőjelezi ezt. A kilátástalanság és az önállóság elvesztése pedig  szerintem lehetetlenné is teszi. Mindezek mellett pedig ott lebeg az egész Föld felett a kard!

aug

28

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Nos, miről is szól az előző bejegyzésem – az előző másfél hónap eseményei pontokba szedve

  • Lányom bérlakásnak bérleti jogát   –  leadás helyett –  sikerült értékesítenünk . Miután Ő nincs itthon, és én vagyok a teljes körű meghatalmazottja, az összes tennivaló rám hárult az aláírástól az átadásig,  a szolgáltatók rendezésétől az utolsó csillár elviteléig.
  • Már régebben vásárolt lánykám  egy lakást, hogy legyen hová mennünk, ha a mienktől meg tudunk szabadulni. Ezt a lakást most szeretnénk albérletbe adni. Viszont a lakás tök üres volt .Így a tűzhelytől a mosógépig mindent nekünk (nekem) kellett beszereznem, és még nincs vége!
  • A Párom kapott egy jelentős fordítói munkát, amit határidőre kellett elkészítenie! Munka közben nem szabad zavarni, kibillenteni a “hangulatból”!
    Még a kutya etetését is sok esetben másra bízta.
  • A számítógépem elfüstölt, azt sem tudtuk, a régi mentett dolgaim megmaradtak e. Mellé az én netfüggőségem, kész detox!
  • Új gép vásárlása, döntés, beszerzés, ámulás,tanulás.
  • Lányom bejelentette terhességét. Miután kamasz kora óta hormonproblémái voltak, a szülésig nem lesz nyugtom. Ráadásul a lánykám munkán kívül hanyag, és elfelejt bennünket értesíteni a fejleményekről. Napi szinten. Kész infarktus!
  • Még juni 16.-án felvállaltam 4 parányi cica ellátását, igaz kettő elpusztult, de a maradék kettő is sok elfoglaltságot igényelt. Ráadásul a kicsiket egyetlen nagy cicánk sem fogadta be, így nagyon körülményessé vált az egész tartásuk, hisz kezdték kinőni a ketrecet. ez kulminálódott azzal, hogy az egyik pici gazdihoz került, és a maradék Julcsinak ez nagyon nem tetszett.
  • Mivel nem tudunk cicát befogadni, más módon kell tartani az ismertségi szintünket, így rendszeresen kijárok cicákat fényképezni a gazdikeresőbe, oltani, ha betegek, féreghajtót, más gyógyszereket beadni. Telefonügyelet!
  • Cima cica, az egyesületünk cicája, elkezdődött a külvilághoz történő szoktatása.
  • Az egyesület adminisztrációja, a havi eledelgyűjtés szintén az én feladatom. Az egyesületi és magánoldalaim karbantartása.
  • Saját lakás rendben tartása
  • Régi barátnővel kibékültünk, a kapcsolatunk ápolása
  • Meghalt egy kedves ismerősöm
  • Rendszeres orvosi ellenőrzésre kell járnom, ami még laborvizsgálatot is magában foglal
  • Lehetséges, hogy ki kell utaznom a lányomhoz Svédországba

Nem akarom tovább részletezni, biztosan kifelejtettem egyet- mást, de úgy vélem ennyi is elég ahhoz, hogy egy nem teljesen egészséges (cukorbeteg, többek között) ember kiessen a rendes napi ciklusából, néha sírógörcsöt kapjon, néha meg nevetőt. Ezt a zavaros hangulatkavalkádot jellemzi az előző beírásom. Azóta annyi történt, hogy van gépem és tanulom a használatát, a lányom jól van, info viszont szűkös, a barátomat eltemették, Julcsit átadtam egyik társnőmnek, hogy társaságban legyen. Apa befejezte a munkáját!!!! Ámen!

 

aug

27

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Szép napot!

Miután véglegesen meggyőződtem, hogy az oldalamat az ismerőseim közül senki nem olvassa, nyugodtan írok.

Kezdem az elejéről. Szokás szerint padlót fogtam, aminek kivételesen még a millió okát is ismerem. Első: babát vár a lányom. Még nagyon korai stádiumban van, 5. hetes lehet, de már a hányingere is megkezdődött szegénykémnek. Nő a melle, és fáradékony. Ez utóbbi nem tetszik, mert a várandósság nem betegség, hanem természetes állapot. Az elején összeizgultuk magunkat, mert nem tűnt ez ennyire könnyű dolognak. Korábban hormonproblémái voltak, így túl szép, hogy igaz legyen, csak így első nekifutásra!!!!
Mindemellett a Párom határidős munkát kapott, orosz nyelvre kell fordítania egy raklapnyi anyagot. Ez OK-s, de az már nem, hogy csak vigyázállásban lehet a lakásban közlekedni, élni, hogy ne zavarjuk őfenségét. És természetesen semmilyen problémával nem lehet őt kizökkenteni a nagy munkából!  Mondom tovább.
Szó szerint elfüstölt a gépem, ami nekem ,mint netfüggőnek komoly elvonási tüneteket okozott.  Nem tudtunk választani a laptop ill. a nagy gép között, de végül csak a laptopot választottam. Az egyesület miatt. A fiam választott gépet, mert Ő ért hozzá, ez komoly időt vett igénybe, míg bennem csak a feszkó nőtt.  Azt is  csak pár napja tudtam meg, hogy a sok anyagom a régi gépen legalább lementhető maradt. Igaz az új programmal nem nagyon akar együttműködni, de miért is működne nekem elsőre valami normálisan. Mindezek közben intézni kellett a lánykám lakásának az eladását, illetve az új lakás berendezését is meg kellett szervezni, hogy talán már egy hónap múlva albérlő lakhasson benne. Kiválasztani, megrendelni, várni a szállítókat, közben lerendezni a közműveknél a címeket, elmaradt fizetéseket. Mindezt persze nekem, mert a Nagymesternek határidős munkája van. Néha beugrottam egy-egy orvoshoz, elláttam a cicáimat, a pindurikat is. Hirdetem, reklámozom őket. A kisfiút elvitték, erre a kislány véget nem érő sírdogálásba kezdett, amitől megtépázott idegeim az utolsókat kezdték rugdosni.

Összefoglalva, ennyi történt az elmúlt két hétben velem. Apa munkája lassan kész, a cuccok gyűlnek a lakásban, az eladott lakáshoz immáron semmi közünk, és tanulom a gépem. Ma reggel Julcsit áttelepítettem a nagyobb testvéreihez, mert nem akartam kínozni szegényt, no meg Bingócskámat sem. Talán lassan tisztul a köd körülöttem, már csak egy dologra vagyok kíváncsi, kell-e, ha igen, mikor repülnöm Svédországba!

Arról még nem is beszéltem, hogy közben macskákat kezelek, oltok, féregtelenítek, fényképezek. Cima cicát pedig minden másodnap visszük sétálni, hogy szokja a kinti világot.

Igaz, már 2x annyi nyugtatót szedek, még mindig jönnek sírórohamok, ha pl. a lány elfelejt írni, ahogy megbeszéltük, a kánikula, amibe majdnem belepusztultam, talán véget ér, közben meghalt egy kedves ismerősöm is, kezdek kilátni a fejemből. Ami szinte állandóan fáj.

aug

14

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Naplóírás

Manapság a naplót felváltotta a Blog az interneten. Minden tarka macska ír blogot szinte – én is egy vagyok ezek közül. Itt-ott elolvastam pár jegyzetet mások tollából is, amelyek között érdekes útleírásokat, politikai, gazdasági, társadalmi helyzetre vonatkozó véleménynyilvánítást is olvastam. Igen, volt olyan is, ami a felszínes, semmi kategóriában volt. Lehet, hogy aki írta, az szintén óvatos? Vagy a tudása nincs meg a szavak mondatokká formálására? Ki tudja?
A magam írásai között is van olyan, ami elég felszínes, és van olyan, ami egy kicsit mélyebben kapirgálja a felszínt. Mikor milyen a hangulatom.

A közlési kényszer manapság él és virul. Sokkal könnyebben mondunk véleményt bizonyos dolgokról, amelyek valaha tabu témák voltak, amely azt bizonyítja, hogy a demokrácia, a szólás szabadsága sokkal több lehetőséget biztosít, mint régebben. Ez a jó! Maradjon is így!
Nagyon remélem, hogy nem kell történelmi viharokról írni senkinek, mert nem lesznek viharok!

Ezt az idézetet Caesar oldaláról hoztam el (http://www.caesarom.com), bár még engedélyt nem kértem rá. Két dolog az oka, hogy elemeltem ezt a részt. Az egyik, azt hiszem, hogy ez a szerencsétlen blogom valószínűleg a se színe, se szaga blogok közé tartozhat Caesar megítélése szerint. Pedig igen sokra tartom a véleményét! A másik a demokrácia. Sajnos nem tudok egyet érteni az idézet írójával ebben a témában. Nem tartom magam arra hívatottnak, hogy kritizáljam az országunkban létező, élő viszonyokat, pontosan azért mert én nem Dörzsi vagyok, aki  azért csinál blogot, hogy állásfoglalásainak keményen hangot adjon. Én – bevallom őszintén – nem merem ezt megcsinálni. Pontosan azért, amiből kiindultam. Remélem érthető voltam. Azért leírom. Hazánk olyan messze áll a demokráciától, mint ………. , ide írhatnék bármilyen hasonlatot. Röviden, hazánkban nincs demokrácia! Mondom én!
Annak örülök, hogy van aki annak érzi, jó érzés lehet. Nekem ez sajnos nem adatott meg.

Azért én tovább írom szerény kis blogomat, megtartva személyes jellegét, függetlenül demokráciától, és véleményektől. Életem valószínűleg nem sok embert érdekel. Miután a statisztikámat nem tudtam beállítani, még azt sem tudom, hányan nézik meg az oldalam. A stílusom sem nagyon kifinomult, magáért az olvasás élményéért sem járhatnak ide sokan. Maradok én magam. Nekem meg megfelel.

 

aug

12

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Mosoly

 

Semmibe se kerül,de sokat teremt.
Gazdaggá teszi azokat, akik kapják
és nem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak, de emléke néha örökre megmarad.
Senki sem olyan  gazdag, hogy meglehetne nélküle
és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Táplálja a jóakaratot az üzleti életben,
boldogságot terem azt otthonban
és mindenütt a barátság biztos jele.

Pihenés az elfáradt embereknek, napfény a csüggedőknek,világosság a szomorkodóknak és a természet legnagyszerűbb ellenszere a bajokkal szemben.Nem jelent földi javakat senki számára:Nem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni-csak önként lehet odaadni.

Ha valaki már túl fáradt ahhoz, hogy mosolyogni tudjon,
akkor legalább te nézz rá derülten. Senkinek nincs annyira szüksége a mosolyra,
mint annak,aki maga már nem tud mosolyogni!Ha meg akarod kedveltetni magadat az emberekkel, akkor MOSOLYOGJ!!

 

aug

7

Szerző: sunflower

1 hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Öregszem, öregszünk

Akár hogyan csűröm-csavarom, nem tudok más következtetésre jutni, eljárt felettem az idő. Mint azt írtam, megkaptuk a bennünket lélegzethez juttató lakás-pénzt. Általában igaz a mondás, a zsebemet égeti a pénz, de most tényleg szükséges egy kis költekezés. Egy 2 szobás lakást kell  lakhatóvá tenni. El is kezdtük úgy rendesen, de a vége az lett, alig vártuk, hogy hazaérjünk, és vízszintesbe tegyük magunkat. Pedig az nagy bajra utal, ha én a vásárlásban elfáradok.
Pedig még külön malacunk, örömünk is  volt a Corában. Belecsöppentünk egy nagy akció kellős közepébe, és sikeresen visszakaptunk – igaz, vásárlási utalvány formájában összesen 14ezer Ft-ot, és 850 Cora pontot. Ezen már szép ajándékot lehet választani.
Igaz, a második félidőben izgultam keményen. Természetesen nem emlékeztem rá, van-e napi limit a kártyámon. NEM VOLT! Így mindent, még a Praktikeres konyhabútort is ki tudtuk fizetni.

Igazi jó napunk volt tegnap, és a nagy eseményre még egy üveg pezsgőt is vettünk. Sajnos csak a pihenő után tudtunk meginni.

A tegnapi naptól úgy elfáradtunk, hogy pisztollyal sem tudtak volna munkára fogni bennünket.
A másik komoly probléma, a feledékenység.  Felírjuk mindketten a naptárunkba, órára pontosan, és mégis elfelejtünk elmenni. Ez már a vég! Bevásárlólista, ami otthon marad, kihagyott programok, nem tudatos késések, és  még sorolhatnám.

Nagyon bántanak ezek a dolgok. Hisz lélekben nem vagyunk öregek. Párom zenekarban játszik, én vezetem az egyesületünket.  Járok házakhoz segíteni a cicákon, oltom, gyógyszerezem őket.
És a fizikai teljesítőképességünk meg a béka feneke alatt. Lélekben fiatal, de testben már öregedő emberek vagyunk, ami nagyon elkeserít bennünket. Tudom a testmozgás sokat segítene.
De ….. . Nem is sorolom.

 

A képen Páromék zenekara látható. Van köztük 66 éves, a legfiatalabb is 40 feletti,  van köztük vak zenész.  És nagyon jól érzik magukat.  Sajnos a dobosnak éppen két napja tört el a jobb karja. Bár mindenki tudna találni idősebb korára ilyen hobbit.

 

 

aug

5

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

No comment

 

Egy hibát még elnézek!

 

 

 

 

 

 

 

A horror különálló műfaj, aminek semmi köze sincs a háborúk vagy természeti katasztrófák borzalmaihoz.
Habár ezek önmagukban jelentenek szörnyűséges dolgokat, irodalmi értelemben nincs kapcsolatuk a horror műfajával és témáival. ????

aug

5

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Mégis létezik????

Végre elérkezett, megérkezett a várva várt nap, amikor szerencsénk – ami azért nem a világ legnagyobb szerencséje – beteljesült. Eladtuk a lakás bérleti jogát, és megkaptuk az árát. Hihetetlen. Talán mégis van valaki, aki ránk tekintett???? Remélem!

Lassan több, mint két  éve nem beszéltem a barátnőmmel, mert … csak…. , mindegy. Nem veszekedtünk, egyetlen probléma volt, A után nem mondott B-t. Akkor mondtam,  addig nem beszélek vele, míg meg nem mondja azt a bizonyos B-t. Volt még néhány bátortalan kísérletem a B megtudakolására, de Ő keményen ellenállt. Ez még jóval az egyesületünk megalakítása, tehát 2009. ősze előtt történt. Azóta egyetlen szó, nem sok annyit nem beszéltünk, nem telefonáltunk, SMS-t sem írtunk. Teljes hírzárlat.

Hiányzott a lelkem nagyon, de csak dacoskodtam. Végül  Párom törte meg a hallgatást, felhívta, és közölte vele, megtaláltuk az öngyújtóját, amit még régen nálunk játszottak el a cicák.  Ezután már én is felhívtam, sőt személyesen is találkoztunk már. Mintha nem is telt volna el semennyi idő, ugyanúgy köszöntöttük egymást, és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Azért, ha valaki kívülről szemlélt bennünket, láthatta , hogy nagyon örülünk egymásnak. És most megint együtt, tovább!

 

Júl

28

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Mese a katica bogárról és a galambról


Élt valahol, nem is olyan régen egy hatpettyes katicabogár. A katicabogárnak nem voltak barátai, mert sose ment a többiek közé, annyira szégyellte, hogy neki csak hat pettye van. Még gyerekkorában volt egy álma, amiben persze a pettyét kereste, és egy angyal azt súgta, a Csúcson megtalálja. Azóta a katica semmi mást nem csinált, csak mászkált fel-le a fűszálakon, hátha valamelyik csúcsán megleli a hetedik pettyét. Régebben még néha odamentek a többiek is segíteni neki, de miután a katica csúnyán elzavarta őket, inkább felé se néztek.
Ugyanebben az udvarban, a Rozmaring utca három szám alatt lakott az egyszárnyú galamb. Ő mindig csak azt álmodta, hogy a többiekkel repül messzi földekre magokat csipegetni. Csakhogy azzal az egy szárnyával annyira lassú volt, hogy nem vitték sehová. Hiába könyörgött a galambfőnöknek, az rá se tojt. Reggelente kirepültek, és huss, már el is tűntek a házak fölött. Csak délután keveredtek elő, amikor a galamb már szanaszét unatkozta magát.
A galamb egyetlen szórakozása a Rozmaring utcában az volt, hogy a katicát figyelte. Próbálta kitalálni, mit mászkál folyton, egyszer le is szólt neki:
– Hát, te mit csinálsz ott?
– Semmi közöd hozzá! – mordult rá a katica
– Titok?
– Az!
– Pedig nekem igazán elmondhatnád, úgysem beszélek senkivel.
Erre a katica felkapta a fejét.
– Az hogy lehet?
– Úgy, hogy én egész nap itt ülök egyedül, míg a többiek odafent repkednek.
– És te miért nem mész velük?
– Hát nem látod? Vagy olyan kicsi a szemed? Azért, mert csak egy szárnyam van! – mondta dühösen a galamb, és majdnem elsírta magát.
Katica még senkit nem látott ilyen állapotban. Csak vidám, gondtalan hétpettyes katicákkal találkozott, fogalma sem volt, mit kell mondani ilyenkor. Jobb híján, hogy vigasztalja a galambot, elmesélte neki a saját történetét. És azt, hogy mennyire magányossá tette a tehetetlenség.
Galamb ezen teljesen ledöbbent. Egy nyavalyás petty miatt ekkora cirkuszt csinálni! Elhatározta, hogy megmutatja katicának, igenis, így is érnek annyit, mint más. Egyúttal megígérte neki, hogy segít megkeresni a pettyét.
Amikor délután a csapat visszatért, a galamb odasomfordált a főnökhöz:
– Főnök, miért repültök mindig olyan messzire?
– Mert a szüleink arra tanítottak bennünket, hogy tágas a világ, és tele van jobbnál-jobb magvas helyekkel.
– De hát, a cinke azt mondta, hogy itt a szomszéd mezőn ugyanazok a magok vannak, mint amikkel ti hazajöttök!
– Azt nem tudom, arra még nem jártam… – válaszolta a galambfőnök, és ugyan nem mutatta, de ezen a lehetőségen elgondolkozott.
– Pedig így van! És ha így van, akkor meg minek fárasztjátok magatokat? Reggel kényelmesen átszállnátok a szomszéd rétre, és ott szépen, kis körökben repkedhetnétek. Ebéd után még haza is ugorhatnátok sziesztázni! – győzködte a galamb a főnököt, nem minden hátsó szándék nélkül.
– Ezt majd még megtárgyaljuk a tanáccsal – zárta le a témát a főnök, mert kezdte idegesíteni, hogy egy ilyen kis félszárnyú mitugrálsz ad tanácsokat neki.
– Pedig ha csak ide mennétek, akkor engem is magatokkal vihetnétek! Beállnék középre, és akkor nekem csak egészen kicsi köröket kéne tennem!
A galambfőnök hallani sem akart a dologról, méghogy csak ide repülni, amikor ők ennél sokkal többre is képesek! Ám az egyszárnyú galamb mamája meghallotta őket, és az esti tanácsülésen szóba hozta fia kérését. Amikor látta, hogy mindenki tiltakozik, felvetette, hogy nemsokára lesz a fia születésnapja, legalább ebből az alkalomból kivételt tehetnének, és megnézhetnék azt a szomszédos mezőt. És mivel a galamboknak jó szívük van, beleegyeztek.
Azon a reggelen az egyszárnyú galamb már egy órával a kakas előtt felkelt, hogy bemelegítsen a nagy útra. Évek óta ki sem mozdult a kertből, az az egy szárnya is teljesen elgémberedett, be kellett járatnia egy kicsit. Induláskor ott állt a sor elején, és amikor a főnök elkiáltotta magát, hogy Indulás!, az egyszárnyú galamb volt az első, aki felrepült. De el sem érték az utazómagasságot, már csúnyán lemaradt. Már megint egyedül!, szipogott a galamb, és azon gondolkozott, hogy inkább visszafordul, hagyja az egészet a csudába, amikor eszébe jutott a katica, akinek meg akarta mutatni, hogy ők is lehetnek Nemakárkik.
Összeszedte minden erejét, és dupla sebességre kapcsolt. Mire utolérte a többieket, azok már elégedetten szálldostak a rét felett. Mert a rét, amit addig egyetlen galamb se látogatott, mert olyan közel volt, csak úgy roskadozott a zsíros magvaktól. A galamb befurakodott a kör közepére, és ahogy eltervezte, szép kis ívben szállt, szállt, szállt, körbe, körbe, és még most is szállna, ha egyszercsak ott a kör közepén, a tükörsima égen nem látott volna meg valami furcsa mintázatú galambtollat lebegni. Csőrébe kapta, hogy szemügyre vegye, és mit látott a tollba akadva? A katica pettyét! Annyira megörült neki, hogy zuhanórepülésben azonnal visszasietett a katicához.
– Szia, katica! Mit csinálsz? – kérdezte.
– Szerinted?! – förmedt rá a katica.
– És ha lenne egy kívánságod, mi lenne az?- incselkedett vele a galamb.
– Szerinted? – kérdezte a katica, de meg sem állt, csak rótta az utat a fűszálon, épp felfelé.
– Akkor gyere, mutatok valamit!
A katica durcásan odament a galambhoz, aki kinyitotta csőrét, hogy megmutassa, mit talált. De egy huncut kis szellő épp arra járt, hopp, felkapta a tollat, pettyel együtt, és már szaladt is vele. A katica és a galamb egyszerre pattant fel, hogy a szellő nyomába eredjen. De nem addig repültek, míg meg nem haltak, csak a ház sarkáig, ahol Rozi kutya hosszú nyelvére tapadva meg is találták a pettyet. A galamb lekapta onnan, és azon nyomban, úgy nyálasan, rátapasztotta a katica hátára. Nem pont oda, ahová kellett volna, de sebaj, gondolta a galamb, legalább felismerem a többiek közt az én katicámat.
A katica azóta csak azért mászkál a fűszálakon, hogy mindenki láthassa a hét szép pettyét. A galamb pedig ma is átjár a szomszédos mezőre, onnan integet a fél szárnyával a hétpettyes katicabogárnak.