Sze

15

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Videó

Közeleg az ősz

Sze

7

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Cicákok

Rossz sorozat

Úgy látszik, folytatódik! Az ominózus e-mail óta csak bal lábbal kelt macskások hívtak.
A levélíró nem sértődött nagyon meg, válaszolt, amelyben annyit írt: 7 éves, szobatiszta + egy fotó a cicusról. Se köszönöm, se fakalap, se semmi. Úgy látszik szíven szúrta a finom kioktatásom. Szó nélkül felraktam a megfelelő oldalakra a képet és a szöveget, és kész.

Ma délben, a város legzajosabb részén, 10 építkezéssel körülvéve megszólalt a telefonom. Egy hölgy volt. Sok panasszal. Ennyit értettem. Megkértem, mivel nagyon zajos helyen vagyok, és nem értem amit mond, tíz perc múlva hívjon vissza. Rám csapta a telefont, nem is tudtam végigmondani a mondókámat, és nem is hívott vissza.

Az előbb csörgött megint a telefon. Kedves, fiatal  női hang közli velem, fent van a macskája a fa tetején. Erre mit tudok mondani. Erre még nem képeztük ki magunkat. Fára mászáshoz már kissé öregek vagyunk,  a tűzoltók, ellentétben az amerikai filmekkel, nem szedik le mosolyogva a fáról a pici cicát. Szépen elmondtam a hölgynek, hogy ebben mi nem tudunk segíteni, de olyan esetről még nincs tudomásom, hogy a macska végleg fent maradt volna a fán. No ennél finomabban mondtam azért. Erre cinikusan megkérdezi, miután a neten találta a telefonszámunkat, és ott az vagyon írva, segítünk, hogy tulajdonképpen mit is csinálunk mi??? Nagyon kedvesen válaszoltam neki, hogy fáról nem szoktunk macskát menteni, és innen pár szóban szóltam a programunkról. Megköszönte, és letette, de olyan hangon, hogy borsódzott a hátam. Az biztos, tőle sem fogunk 1%-ot kapni!

Mégis, mit képzelnek az emberek? Felhívnak egy számot, telefonálnak és mi farfelvágva rohanunk és kizárólag az ő hatalmas problémájukkal foglalkozunk. Mert rajtuk kívül nem lehet másnak problémája, mi azért vagyunk, hogy kizárólag vele foglalkozzunk. Egyébként az eszébe sem jut, hogy az ő problémájánál van fontosabb dolgunk is, pl beteg, balesetet szenvedett állat, kicsik nevelése, eledelgyűjtés, állatbántalmazás, és írhatnám végtelenségig. És az sem jut eszébe, hogy mi a bánatos nyavalyából tartjuk fent magunkat, hogy ő telefonálhasson, mert ahogy ő sem, úgy másnak sem jut eszébe, hogy vegyen 1 doboz konzervet, ha találkozik velünk, vagy bedobjon egy 50 Ft-ost, ha látja az urnánkat. Képes, és megkerüli az egész boltot, hogy ne előttem kelljen kimennie.

Ennyi volt ma. Remélem, a többi telefonáló más lesz. Mindig annyira igyekszem, hogy ha valami kicsit is, de tudjunk ajánlani, segíteni. ne menjenek el üres “kézzel”!

Sze

6

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Levél

Nagyon szeretem az állatokat de sajnos önhibámon kivül el kell hogy altassuk a cicánkat ha nem találok neki sürgösen egy másik helyet ahol biztonságban van! azt szeretném kérdezni hogy be -e fogadnátok egy kan cicát?????

És még azt meri írni, hogy szereti az állatokat! Hogy nem szégyelli az ilyen gazda magát! Hol a felelősség, hol az állatszeretet, ő fogja magát és elaltattatja a cicát! Azért ez  nem megy ilyen könnyen. Ezeket finoman meg is válaszoltam neki, persze közben felajánlva azt, amiben segíteni tudunk. A gazdikeresést. Bár kétlem, hogy még egyszer írni fog a Cicamentőknek!

Az orvosnak tilos egészséges állatot elaltatni!
Felelős gazdaként kötelessége gondoskodni új otthonról!
Ráadásul még zsarolásként is használja, ami külön is undorító!
Ha meg Ő csinál valamit a cicájával, feljelenthető állatkínzásért! Nálam a név, telefonszám, emailcím, ezek alapján be lehet azonosítani!

Nyomon fogom követni, ez már biztos, mit is csinál azzal a szegény cicával. És aki nem szereti az állatokat??????

Sze

5

Szerző: sunflower

1 hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

OMNIA kávé

Szabó Lőrinc: Ébredés

Áttetsző arany ingében ragyogva
jött a nyári hajnal az égen át:
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.
Azt hitte, hogy még alszom s megölelt
s én mozdulni se mertem, félve, hogy
felébredek és álomnak remélve,
hogy ébren vagyok…és húnyt szemmel és
mozdulatlanul és remegve tűrtem,
hogy karjaimba fészkelje magát,
s mintha egyetlen érzék erejébe
gyűlt volna testem-lelkem minden éhe
és szomja és a beteljesedés
minden ígérete, csak a tapintás
néma ajkával s vak szemeivel
szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem
az égi vendég ajándékait:
ujjainak játékában a napfény
lobogó lepkéit, karjában a
rét illatának harmatos husát
s egész testében az egymásbaringó
felhők mindenütt egyforma ölét.
Mondom, húnyt szemmel, mozdulatlanul
feküdtem ott gyanútlan karokban,
de mikor végre álom s ébredés közt
félig tolvaj s fél-részeg öntudattal
megloptam az istenek gyönyörét,
nem bírtam tovább és csókolni kezdtem
és felütöttem a szememet…Ő
ép fölnézett rám: A kedves mosoly
megüvegesedett rémült szemén,
arcán elsápadt és kigyúlt a szégyen:
Te meglestél!… – sikoltotta s felugrott
és menekült, már az ablakhoz ért
és belefoszlott a hajnali égbe.
Én felültem és értelmetlenül
és soká bámultam magam elé:
szénaszag csapott be az ablakon,
messziről zúgott a hegyi patak,
a szoba még sötét volt, de a nap már
ágyamra tűzött, és a takarón
úgy pihent a fény tűzfátyola, mint
egy odadobott könnyű arany ing.

B. Radó Lili: Ünnep

            Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,
            hogy szíved bíborborával vársz reám
            és ó-ezüsttel terítesz miattam;
            s hogy el ne fussak előled riadtan,
            lelked titkos, százegyedik szobáját
            virággal díszíted fel énnekem.
Tiéd minden ujjongó énekem,
tiéd lelkem szivárványos zománca,
tiéd a derű, mely rólam szerteárad,
nem hozok kínt, se sóvárgást, se vágyat,
örömnek jövök, sohase verlek láncra,
ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál.
 
Kevés reklám sikerült még ezidáig ennyire szépre, mint az OMNIA reklám. A kávé is jó, meg a reklámja is.

Sze

4

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Megjegyzés

Visszaolvastam. Nem lett jó, nem érthető, ebből csak az derül ki világosan, hogy mi bolhából is elefántot csináló anyák vagyunk. Pedig ez nem így van. Ez a dolog messze túlmutat a leírtakon. De most csak ennyi telt tőlem. Már remegek a cukorhiánytól, mennem kell enni. Ezt is gyűlölöm. Ezt a szemét betegséget. A világ legutálatosabb, legalattomosabb betegsége. Kín vele együtt élni. De ettől még el sem lehet válni! ha-ha, de vicces!

Igazából azt szerettem volna leírni, megkérdezni, hogy miért kell egy anyának ekkora mértékben alkalmazkodnia, hogy ne veszítse el gyermeke szeretetét.

Sze

4

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Két barátnő – egy probléma

Egyetlen testi-lelki jó barátnőm – akivel két évig egy szót sem váltottunk – nem netes, hanem hús-vér, a minap nálam járt. Meglepett, de nagyon megörültem neki.
Ő mesélte az alábbiakat. Lánya, ki korban és végzettségben közel áll az én lányomhoz, heti, kétheti gyakorisággal látogatja férjestül. Ehhez tudni kell, a barátnőm nem a városban,  hanem egy közeli faluban lakik. Azt már sikerült kivívnia magának, hogy lánya előzőleg szóljon, hogy mennek. Hogy miért? Hogy kellő mértékben fel tudjon készülni a fogadásukra. Nem sütés-főzésre gondolok, bár biztosan készít számukra egy kis finomságot. A látogatás a következőképpen zajlik le. Megérkeznek a fiatalok, leülnek, és hallgatnak. A vővel nem cseresznyéznek egy tálból, de nincs is harag, elviselik egymást. A lány vagy hullafáradt, vagy várja, hogy megjöjjön! A vő nem éppen bőbeszédű, így barátnőm az, aki kénytelen vinni az egész társalgást, amennyiben ezt a kínszenvedést annak lehet tartani. Hol hosszabb, hol rövidebb idő után a fiatalok távoznak. Az tény, a lánya két városban dolgozik pszichiáterként, a vő meg csendeske. Általában. Kérdeztem, miért nem kéri meg őket, olyankor menjenek, mikor a lány nem annyira fáradt, erről szó sem lehet. Ő nem kér ilyet. nem akarja rontani kapcsolatukat.
Valahogyan így vagyok én is a fiammal. csak ő nem jelenti be, mikor jön. Rendszerint azonos időben, munka után, és világért sem hozná magával társát. Jön, nem szól, fáradt, ingerült, próbálkozom valami kis beszélgetésfélével, de nem igen megy. Ráadásul természetesen van saját kulcsa, szobája, ha én ott teszek valamit, leordítás a vége. Nekem nincs, nem s volt kulcsom hozzá. Meg is bolondulna csak a tudatának, hogy én bármikor bemehetek hozzá! Soha nem tettem ilyet, de ….
Amit mi csinálunk, az biztos nem jó. Az új lakásba elsőnek a kerékpárját tette be, amit már régóta nem használ, de meg kell őrizni, mint minden fecnit, játékot és játékdobozt, lapot, és plüssállatot. Ott van még lánykám sosem használt kerékpárja is, hogy miért??? ne kérdezze senki. Mondtam neki, odébb raktuk a kerékpárokat, mert kellett a hely. Láttam, lilul a feje a drágámnak, és közölte, mégis el kell vinnie onnan legalább a sajátját, mert Ő azokat úgy helyezte el, hogy nehogy megkopjon a zománc! Édes, Jó Istenem. Mit vétettem én, hogy el kell tűrnöm minden ilyen kis szarságot- ami neki halál komoly! Sokszor ingerem van, hogy ledobjam mindkét kerékpárt onnan a második emeletről. A saját lakásomban sem csinálhatok bizonyos dolgokat. Ha idejön, meg kell válogatnom minden szavamat, inkább már nem is beszélek semmit. Ha véletlen a szavába vágok (csak szerinte), nem szoktam, az ő szokása, hogy jó hosszú szüneteket tart beszéd? közben, így abban a hitben élsz, hogy befejezte. Kiabál velem. Persze az apjával sem bánik különbül.
Meglátta az egyik cicás képemen, hogy az egyik plüssállatot, amely, mint megtudtam, az egyik kedvence volt????, én be merészeltem a cicáknak játékként vinni. Soha nem fogja megbocsájtani nekem. Így már semmit nem merek sehová vinni, igaz, most nincs is hová, ami vélhetően kapcsolatba kerülhetett vele, nehogy megbántódjon.

Miért ilyenek ezek a gyerekek? Miért nem lehet egy anyához odamenni, adni neki egy puszit, és azt mondani, szia, fáradt vagyok, csak egy pillanatra szaladtunk ki, megnézni, hogy vagy. Már itt sem vagyunk. Ehelyett ott ülnek órákig, a kínlódó anyával.
Miért nem tudja az én fiam kedvesen azt mondani, ez az enyém, elviszem, mert ragaszkodom hozzá. Vigye isten áldásával!
Vagy csak annyit mondana, bocsi anya, de én ilyen vagyok.
Nem, zajlik a ki nem mondott lelki csata, halálra kínozva engem biztosan. És kezd idegenné válni! Amiért megszakad a szívem! Hová lettek az én imádott gyermekeim??????


Sze

1

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Ma

A mai napon támogatója lettem a Greenpeace Magyarországi Egyesületének. Igazából nem nagyon kedvelem őket. Erőszakos, erőszakos és erőszakos szervezet. Amennyi tagja és támogatója van, normálisabban is végezhetnék munkájukat, nem nevetség tárgyává kellene válniuk, alapvetően értelmetlen megmozdulásokkal, mint az aktivistáik önkikötözése, hajók útjának, kikötésének gátlása, és folytathatnám igen sokáig. De legalább csinálnak valamit. Amíg pl itthon  belefojtják a természet, környezetvédőket és állatvédőket  a szegénységbe, , rontva tovább Földünk helyzetét.  Nem képesek egy akkora városban, mint Szeged normális, szelektív hulladékgyűjtést elrendezni, pedig a legminimálisabb lépés az  ökolábnyomok csökkentésére. Tudom, mindenki azt mondja, erre aztán igazán nincs pénz! De kell, hogy legyen, amennyiben unokáink élete is érdekel bennünket a sajátunkon kívül! Itt nem arról van szó, hogy a devizahitelesek kevesebbet fizessenek, hanem arról, hogy lesz-e egyáltalán emberi élet még akkor a Földön! Ülünk a klimatizált szobában, dolgozunk ugyanígy, vesszük a benzinfaló szörnyetegeket, használjuk végtelenségig az elektromos készülékeinket, mert már egy gyümölcsöt sem vagyunk képesek magunk meghámozni, az energia meg fogy, a szerves eredetű. Az olyan parányinak mondható kezdeményezések, mint a mórahalmi, ami önmagában nem is parányi, de világméretekben semmi, pedig ritka mint a fehér holló.  Jómagam hiába próbálkozom ilyesfajta dolgokkal, a végén összekerül az egész egy konténerbe. Azzal sem igazán foglalkoznak az országban, hogy más energiaforrásokra térjünk át. Én legalábbis nem hallottam ilyesmit. Azzal igen, hogy hogyan lehet az alacsony bevételű dolgozókat, nyugdíjasokat tönkretenni, a gazdagok meg had gazdagodjanak. Ha van, legyen még több, úgy újgazdag módra

Van egy másik nagy bánatom. Olvastam netbarátnőm aug.20.-ai blogbejegyzését, majdnem elsírtam magam. A tűzijátékról, békéről, írt, amelyek Őt igazán boldoggá teszik. Színesek és fehérek, idegenek és nem idegenek, kéz a kézben!


“Magyarok, más európai országból érkezettek, ázsiaiak, afrikaiak színes kavalkádja, rengeteg ember, akik ugyanazt az érzést élték át, és ettől lett igazi ünnep ez a nap! Béke. Ez járt az eszemben. Ez az igazi béke!! …”

Annak nagyon örülök, hogy Ő boldog, megérdemli, nagyon megtépázta mostanában az élet, de én egészen másmilyennek látom  országunkat  és a benne élőket. Nincs demokrácia, nincs béke az emberek lelkében! Csak tapossák egymást, és még csak kilátás sincs arra, hogy itt boldog emberek élhessenek! (Ha akkor, ott így volt, az egy nagyon kivételes eset lehetett.) Leszámítva azt a kevés milliomost. Ezzel nem azt akarnám mondani, hogy minden a pénzen múlik, hiszen szerényen is lehet értelmes, érdemes, értékes életet élni. De a mi szerénységünk bizony már régen átment szegénységbe. Annak is olyan fokára, ami már megélhetési gondokat jelent. Kifizetetlen számlákat, ki nem váltott recepteket, meg nem vásárolt belépőket. Ha csak magunkat nézem, semmiképpen nem kezdeném újra az életem. Örülök, hogy az én életem, vagy inkább, a korosztályom élete szép volt, tervezhető, örömökkel teli. A gyermekeimet és leendő unokáimat sajnálom végtelenül, mert nekik már egyre fogyóban volt a jó, az értékes, a szép. Hogy unokáimnak mi jut? Jobb rá sem gondolni. Bár amennyire megváltoztak a mai fiatalok, talán ezek az elvonási tünetek változtatták őket ilyenné, nem is nagyon kívánnak mással foglalkozni, csak a saját megélhetésükkel. A család fogalma teljesen átértékelődött, a szülői tisztelet kihalt – bocsánat az igen kisszámú kivételtől, a nagyszülők meg már csak kizárólag terhet raknak a fiatalok nyakába. Mind magán, mind országos szinten. Hát normális az az ember, aki most akarna új életet kezdeni??? Létbizonytalanság, munkanélküliség, antidemokrácia. Amennyiben nincs szülői támogatás, nincs felsőfokú iskola, nincs szakma???  És nincs megfelelő gyakorlat. És nincs lakás. És nincs….. semmi. Hová vezet az utunk? Őszintén! örülök, hogy nem fogom megtudni!

Még azt is tudom, hogy nélkülözésben, szegénységben is lehetne boldogan élni. Viszont a nélkülözés, a lecsúszás, az emberek elértéktelenedése, a megfelelő szellemi táplálék hiánya már megkérdőjelezi ezt. A kilátástalanság és az önállóság elvesztése pedig  szerintem lehetetlenné is teszi. Mindezek mellett pedig ott lebeg az egész Föld felett a kard!

aug

28

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Nos, miről is szól az előző bejegyzésem – az előző másfél hónap eseményei pontokba szedve

  • Lányom bérlakásnak bérleti jogát   –  leadás helyett –  sikerült értékesítenünk . Miután Ő nincs itthon, és én vagyok a teljes körű meghatalmazottja, az összes tennivaló rám hárult az aláírástól az átadásig,  a szolgáltatók rendezésétől az utolsó csillár elviteléig.
  • Már régebben vásárolt lánykám  egy lakást, hogy legyen hová mennünk, ha a mienktől meg tudunk szabadulni. Ezt a lakást most szeretnénk albérletbe adni. Viszont a lakás tök üres volt .Így a tűzhelytől a mosógépig mindent nekünk (nekem) kellett beszereznem, és még nincs vége!
  • A Párom kapott egy jelentős fordítói munkát, amit határidőre kellett elkészítenie! Munka közben nem szabad zavarni, kibillenteni a “hangulatból”!
    Még a kutya etetését is sok esetben másra bízta.
  • A számítógépem elfüstölt, azt sem tudtuk, a régi mentett dolgaim megmaradtak e. Mellé az én netfüggőségem, kész detox!
  • Új gép vásárlása, döntés, beszerzés, ámulás,tanulás.
  • Lányom bejelentette terhességét. Miután kamasz kora óta hormonproblémái voltak, a szülésig nem lesz nyugtom. Ráadásul a lánykám munkán kívül hanyag, és elfelejt bennünket értesíteni a fejleményekről. Napi szinten. Kész infarktus!
  • Még juni 16.-án felvállaltam 4 parányi cica ellátását, igaz kettő elpusztult, de a maradék kettő is sok elfoglaltságot igényelt. Ráadásul a kicsiket egyetlen nagy cicánk sem fogadta be, így nagyon körülményessé vált az egész tartásuk, hisz kezdték kinőni a ketrecet. ez kulminálódott azzal, hogy az egyik pici gazdihoz került, és a maradék Julcsinak ez nagyon nem tetszett.
  • Mivel nem tudunk cicát befogadni, más módon kell tartani az ismertségi szintünket, így rendszeresen kijárok cicákat fényképezni a gazdikeresőbe, oltani, ha betegek, féreghajtót, más gyógyszereket beadni. Telefonügyelet!
  • Cima cica, az egyesületünk cicája, elkezdődött a külvilághoz történő szoktatása.
  • Az egyesület adminisztrációja, a havi eledelgyűjtés szintén az én feladatom. Az egyesületi és magánoldalaim karbantartása.
  • Saját lakás rendben tartása
  • Régi barátnővel kibékültünk, a kapcsolatunk ápolása
  • Meghalt egy kedves ismerősöm
  • Rendszeres orvosi ellenőrzésre kell járnom, ami még laborvizsgálatot is magában foglal
  • Lehetséges, hogy ki kell utaznom a lányomhoz Svédországba

Nem akarom tovább részletezni, biztosan kifelejtettem egyet- mást, de úgy vélem ennyi is elég ahhoz, hogy egy nem teljesen egészséges (cukorbeteg, többek között) ember kiessen a rendes napi ciklusából, néha sírógörcsöt kapjon, néha meg nevetőt. Ezt a zavaros hangulatkavalkádot jellemzi az előző beírásom. Azóta annyi történt, hogy van gépem és tanulom a használatát, a lányom jól van, info viszont szűkös, a barátomat eltemették, Julcsit átadtam egyik társnőmnek, hogy társaságban legyen. Apa befejezte a munkáját!!!! Ámen!

 

aug

27

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Szép napot!

Miután véglegesen meggyőződtem, hogy az oldalamat az ismerőseim közül senki nem olvassa, nyugodtan írok.

Kezdem az elejéről. Szokás szerint padlót fogtam, aminek kivételesen még a millió okát is ismerem. Első: babát vár a lányom. Még nagyon korai stádiumban van, 5. hetes lehet, de már a hányingere is megkezdődött szegénykémnek. Nő a melle, és fáradékony. Ez utóbbi nem tetszik, mert a várandósság nem betegség, hanem természetes állapot. Az elején összeizgultuk magunkat, mert nem tűnt ez ennyire könnyű dolognak. Korábban hormonproblémái voltak, így túl szép, hogy igaz legyen, csak így első nekifutásra!!!!
Mindemellett a Párom határidős munkát kapott, orosz nyelvre kell fordítania egy raklapnyi anyagot. Ez OK-s, de az már nem, hogy csak vigyázállásban lehet a lakásban közlekedni, élni, hogy ne zavarjuk őfenségét. És természetesen semmilyen problémával nem lehet őt kizökkenteni a nagy munkából!  Mondom tovább.
Szó szerint elfüstölt a gépem, ami nekem ,mint netfüggőnek komoly elvonási tüneteket okozott.  Nem tudtunk választani a laptop ill. a nagy gép között, de végül csak a laptopot választottam. Az egyesület miatt. A fiam választott gépet, mert Ő ért hozzá, ez komoly időt vett igénybe, míg bennem csak a feszkó nőtt.  Azt is  csak pár napja tudtam meg, hogy a sok anyagom a régi gépen legalább lementhető maradt. Igaz az új programmal nem nagyon akar együttműködni, de miért is működne nekem elsőre valami normálisan. Mindezek közben intézni kellett a lánykám lakásának az eladását, illetve az új lakás berendezését is meg kellett szervezni, hogy talán már egy hónap múlva albérlő lakhasson benne. Kiválasztani, megrendelni, várni a szállítókat, közben lerendezni a közműveknél a címeket, elmaradt fizetéseket. Mindezt persze nekem, mert a Nagymesternek határidős munkája van. Néha beugrottam egy-egy orvoshoz, elláttam a cicáimat, a pindurikat is. Hirdetem, reklámozom őket. A kisfiút elvitték, erre a kislány véget nem érő sírdogálásba kezdett, amitől megtépázott idegeim az utolsókat kezdték rugdosni.

Összefoglalva, ennyi történt az elmúlt két hétben velem. Apa munkája lassan kész, a cuccok gyűlnek a lakásban, az eladott lakáshoz immáron semmi közünk, és tanulom a gépem. Ma reggel Julcsit áttelepítettem a nagyobb testvéreihez, mert nem akartam kínozni szegényt, no meg Bingócskámat sem. Talán lassan tisztul a köd körülöttem, már csak egy dologra vagyok kíváncsi, kell-e, ha igen, mikor repülnöm Svédországba!

Arról még nem is beszéltem, hogy közben macskákat kezelek, oltok, féregtelenítek, fényképezek. Cima cicát pedig minden másodnap visszük sétálni, hogy szokja a kinti világot.

Igaz, már 2x annyi nyugtatót szedek, még mindig jönnek sírórohamok, ha pl. a lány elfelejt írni, ahogy megbeszéltük, a kánikula, amibe majdnem belepusztultam, talán véget ér, közben meghalt egy kedves ismerősöm is, kezdek kilátni a fejemből. Ami szinte állandóan fáj.

aug

14

Szerző: sunflower

Nincs hozzászólás

Kategóriák: Életem percei, pillanatai, történései

Naplóírás

Manapság a naplót felváltotta a Blog az interneten. Minden tarka macska ír blogot szinte – én is egy vagyok ezek közül. Itt-ott elolvastam pár jegyzetet mások tollából is, amelyek között érdekes útleírásokat, politikai, gazdasági, társadalmi helyzetre vonatkozó véleménynyilvánítást is olvastam. Igen, volt olyan is, ami a felszínes, semmi kategóriában volt. Lehet, hogy aki írta, az szintén óvatos? Vagy a tudása nincs meg a szavak mondatokká formálására? Ki tudja?
A magam írásai között is van olyan, ami elég felszínes, és van olyan, ami egy kicsit mélyebben kapirgálja a felszínt. Mikor milyen a hangulatom.

A közlési kényszer manapság él és virul. Sokkal könnyebben mondunk véleményt bizonyos dolgokról, amelyek valaha tabu témák voltak, amely azt bizonyítja, hogy a demokrácia, a szólás szabadsága sokkal több lehetőséget biztosít, mint régebben. Ez a jó! Maradjon is így!
Nagyon remélem, hogy nem kell történelmi viharokról írni senkinek, mert nem lesznek viharok!

Ezt az idézetet Caesar oldaláról hoztam el (http://www.caesarom.com), bár még engedélyt nem kértem rá. Két dolog az oka, hogy elemeltem ezt a részt. Az egyik, azt hiszem, hogy ez a szerencsétlen blogom valószínűleg a se színe, se szaga blogok közé tartozhat Caesar megítélése szerint. Pedig igen sokra tartom a véleményét! A másik a demokrácia. Sajnos nem tudok egyet érteni az idézet írójával ebben a témában. Nem tartom magam arra hívatottnak, hogy kritizáljam az országunkban létező, élő viszonyokat, pontosan azért mert én nem Dörzsi vagyok, aki  azért csinál blogot, hogy állásfoglalásainak keményen hangot adjon. Én – bevallom őszintén – nem merem ezt megcsinálni. Pontosan azért, amiből kiindultam. Remélem érthető voltam. Azért leírom. Hazánk olyan messze áll a demokráciától, mint ………. , ide írhatnék bármilyen hasonlatot. Röviden, hazánkban nincs demokrácia! Mondom én!
Annak örülök, hogy van aki annak érzi, jó érzés lehet. Nekem ez sajnos nem adatott meg.

Azért én tovább írom szerény kis blogomat, megtartva személyes jellegét, függetlenül demokráciától, és véleményektől. Életem valószínűleg nem sok embert érdekel. Miután a statisztikámat nem tudtam beállítani, még azt sem tudom, hányan nézik meg az oldalam. A stílusom sem nagyon kifinomult, magáért az olvasás élményéért sem járhatnak ide sokan. Maradok én magam. Nekem meg megfelel.